Válságban a tunéziai foszfátbányászat

Tunézia 2010-ben a világ ötödik legnagyobb foszfáttermelője volt, az értékes nyersanyag eladásából a bruttó hazai termék 4 százaléka származott. A tunéziai foszfátkincs a Gafsa völgyben összpontosul. Itt 1897-ben alakult a bányatársaság, amelyet a függetlenné válás után 1962-ben államosítottak.

A Compagnie des Phosphates Gafsa (CPG) Tunézia egyik legnagyobb üzeme. Sőt, több is annál, hiszen az egész völgy gazdasági élete, sőt részben szociális ellátása is CPG-n keresztül szerveződik. A 2011-es nagy politikai változás nem tett jót ennek a nagyüzemnek. Igaz a problémákhoz hozzájárult a foszfát világpiaci árának esése is. Tavaly a CPG 8,8 millió eurós veszteséget könyvelt el. És az idei év is sztrájkkal kezdődött, a szakszervezetek bérvitában állnak az igazgatósággal. A CPG termelése 2010-ben 7,5 millió tonna volt, 2011-ben 3,5, 2012-ben pedig már csak 2,6 millió tonna volt. Tavaly és tavaly előtt is valamivel csökkent a termelés. De közben a 2010-es 9 ezerhez képest 2013 végére, 27 ezerre, tehát a háromszorosára nőtt az alkalmazottak létszáma, miközben az egész Gafsa térségben a munkanélküliségi ráta 29 százalék. Ez is mutatja, milyen komplex problémáról van szó. Miközben a tunéziai átmeneti, szakértői kormány 2013-tól viszonylag jól kezelte az ország gazdasági ügyeit, a Gafsa völgy súlyos gondjait képtelen volt enyhíteni, sőt a problématömeg csak nőtt. A szakértők szerint nincs más megoldás, mint részekre bontani a jelenleg irányíthatatlan mamutüzemet és a gazdasági tevékenységet elválasztani a szociális ellátó funkciótól. Az átalakítás fájdalmas lesz, de Tunézia nem teheti meg, hogy lemondjon egyik fő devizaforrásáról, a foszfátról. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez