Hol van Abu Anvar al Canadi, aki “Halál Kanadára” jelszóval küzdött a Kalifátusban?

A 24 éves kanadai fiatalember annak a dzsihadista csoportnak volt a tagja, mely Ottawában szervezkedett. A kanadai fővárosban most letartóztatták a csoport vezetőjét, aki pénzelte is az Iszlám Államot, illetve az oda induló harcosokat.

Kanada fővárosában már volt egy iszlamista támadás a parlament ellen. Azóta a Királyi Csendőrség önálló osztályt hozott létre a dzsihád elleni harcra. Ők tartóztatták le Awso Peshdary-t, aki az iszlamista szervezetet irányította Ottawában. Januárban egy ikerpárt fogott el a csendőrség ugyanebből a szervezetből. Két másik huszonéves fiatal viszont már elment Ottawából, hogy a Kalifátus területén, valahol Szíriában, vagy Irakban “vívjon szent háborút”.

Egyikük John Maguire. A 24 éves fiatalember az Abu Anvar al Canadi nevet vette fel, és saját bevallása szerint küzd a Kalifátus katonáinak sorában. Részt vett a harcokban Kobane körül, ahol a kurd harcosok végül diadalmaskodtak az Iszlám Állam csapatai felett. A kanadai fiatalember egy videón “Halál Kanadára” felhívással fordult egykori honfitársaihoz. Egyes hírek szerint a fiatal kanadai dzsihád harcos elesett a harcok során Kobani mellett. Ezt a hírt hivatalosan nem erősítették meg, ezért a terrorelhárító szolgálat attól tart, hogy Abu Anvar al Canadi esetleg visszatér Kanadába, hogy ott újabb terrorakciókat hajtson végre. Az ottawai hálózat leleplezésével épp azt akarják megakadályozni, hogy újabb iszlamista merénylet legyen a parlament ellen Kanada fővárosában.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez