Lettországi fiatalok fél pénzért is készek dolgozni

Kifaggatták a lett fiatal munkavállalókat jövedelmi elképzeléseikről. Kiderült, annyira lehangoltak, hogy elfogadnak a minimálbérnél is jóval kevesebb bért.

A lett fiatalok pesszimizmusára következtetett egy álláskeresők felmérésével foglalkozó vállalat. A megállapításhoz az szolgált alapul, hogy a munkát vállalni igyekvő 18 és 25 év közötti ifjaknak több mint a fele kész lenne elhelyezkedni 100 és 360 euro közötti bérért is. Lettországban azonban éppen január 1. óta már 360 euró a minimálbér. Az elemzés készítői a másik balti államban, Észtországban is elvégeztek egy hasonló kutatást, ott azonban az álláskereső fiataloknak mindössze a 14 százaléka menne bele a minimálbérnél kevesebbet fizető munkahely elfogadásába. A csaknem ezer ifjút megkérdező cég azt is nyilvánosságra hozta azonban, hogy léteznek olyan vállalatok is Lettországban, amelyek készek a fiatal alkalmazottaknak – a próbaidő eltelte után – akár nettó 700 eurós bért adni, kivált, ha meggyőződnek az új alkalmazottak pozitív gondolkodásáról, illetve arról, hogy vállalják a folyamatos tanulást.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez