Uruguay világbajnok bikája

Texasban rendezték meg a bikák világversenyét, ahol egy észak-amerikai és egy dán indulót megelőzve Kamikaze nyert, a versenyző Uruguayba vitte haza a trófeát.

A neve kicsit rendhagyó, de valószínűleg hallgat rá, ha így szólítják: Kamikaze. (képünk csak illusztráció, a győztesről, -fájdalom- nincs fotónk, de ebből az ifjú bikából is lehet még díjnyertes) A név viselőjéről nem nemtársai és nem fajtársai, hanem férfiemberek mondtak kritikát az elmúlt napokban. Elismerő szavakat kapott, melyeknek eredményeként Kamikaze – mivel szarvasmarha – megkapta a világ bikája címet. A Hereford World Championship győzteseként e kitüntetéssel gazdagodott a tekintélyes méretű állat, a taxasi vetélkedőről világbajnoki címmel és szép summával térhetett haza szülőföldjére, Uruguayba. A róla szóló döntést egyhangúan hozta meg a zsűri, éppen úgy, mint egy másik mezőnyben a tavalyi döntnökök, akik révén Kamikaze hazai pályán is hozzájutott hasonló trófeához, Montevideóban ugyancsak ő lett a legjobb bika. A mostani texasi vetélkedő ezüstérmese egy amerikai, bronzérmese pedig egy dán bika lett. A lányok versenyét is megrendezték, itt azonban nem termett babér dél-amerikai állattartóknak, a Hereford Miss World díjjal egy kanadai kérődzőt ismertek el.  (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez