A plasztikai műtétek új fellegvára – Gáza

Annak ellenére, hogy Gáza mennyire nehéz a szociális és gazdasági helyzetben van, egyre gyakrabban fordul elő az, hogy kések alá fekszik valaki. Eddig inkább azok jártak műtétekre, akik valamilyen szörnyű sérülést és sebet akartak eltüntetni a testükről, de most a palesztinok számára egyre fontosabb szerepet játszik a szép és vonzó külső.

„ A férjem valaki mást akart elvenni, mivel három gyerek után már nem voltam kívánatos számára. Ezután halottam a plasztikai műtétekről és eldöntöttem, hogy változtatok testemen. A beavatkozások után a férjem lemondott arról a gondolattól, hogy elhagy.” – nyilatkozta az al-Monitornak egy gázai, negyvenes évei elején járó nő.

Dr. Szalah Zánin, az egyik plasztikai műtétet végző orvos a városban. Görögországból tért vissza Gázába, ahol saját rendelőt nyitott. Elmondása szerint eddig több mint száz operációt hajtott végre, amelyek mind sikeresek voltak. A gázai nők leginkább szilikonmelleket, ajakfeltöltést, és „darázsderekat” kérnek tőle, de nem ritka a ráncok eltüntetése, vagy a végleges szőrtelenítés. A növekvő “szépségipar” egyik ékes bizonyítéka, hogy csak a Botox kezelések száma 600 százalékkal nőtt az elmúlt években.

Ráadásul mintha Gáza egyfajta „régióbeli klinikává” kezdene válni. A Közel-Keleten itt a legolcsóbbak a műtétek és a kezelések alig 400 dollár kerülnek, és ezért szerte az arab világból, például Marokkóból, Egyiptomból, de még Szaúd-Arábiából is jönnek Gázába. Dr. Zaanin beszámolt arról, hogy a műtétek „megfelelnek” a vallási és társadalmi előírásoknak és mindig kikérik a férfi családtagok – apák, férjek, fiútestvérek – véleményét és engedélyét. Sőt néha a nőt kísérő férfiak is kedvet kapnak hasonló beavatkozáshoz és szintén a kés alá fekszenek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez