Pepe Mujica mostantól internetes oldalán beszél népével

www.pepemujica.uy – megnyította legújabb kommunikációs csatornáját a világ legnépszerűbb és legszerényebb elnöke, José ,,Pepe” Mujica Uruguayból. 

Az egykori tupamaró gerillából Uruguay legsikeresebb elnökévé előlépett államfő idén március 1-én adja át a kormányzást a választások győztesének, Tabaré Vázqueznek, akinek Mujica támogatást és együttműködést kért népétől.

Mint mondta, ezen az új fórumot kívánja a jövőben tartani a kapcsolatot a népével Montevideo külterületén lévő egyszerű házából. Mujica, akinek szerénysége és egyszerű életmódja legalább akkora hírnevet szerzett számára, mint az elnöksége idején bevezetett intézkedései, az alkotmány értelmében nem pályázhatott újabb elnöki periódusra. Egyike azon kevés államfőnek, aki ezt az alkotmányos szabályt nem is kívánta a maga javára megváltoztatni.

A  népe által Pepének nevezett Mujica 2010-től Uruguay elnöke. Elnöksége alatt mindvégig saját házában lakott, nem költözött be az elnöki palotába és 26 éves VW bogarával közlekedett.  Számos úttörő intézkedést hozott: legalizálta Uruguayban az abortuszt, a könnyű drogok ellenőrzött fogyasztását és az azonos neműek házasságát.

Számos külpolitikai botrány szereplője is volt: egy amerikai újságíróval egyszer közölte: megengedheti magának, hogy arról beszéljen, amiről akar. Aztán Obamának mondta egyszer, hogy ideje kivonulni Afganisztánból és emlékeztette, hogy az amerikaiakkal szembeni  feltétlen  engedelmesség kora lejárt. Az sem hagyta a sajtó szó nélkül, amikor udvariatlan megjegyzést tett az argentin elnökasszonyra – röviden ,,vén banyának” titulálta a küldsejére igen érzékeny Cristina Fernández de Kirchnert.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez