Nyugtalanító a Samsung adatvédelmi nyilatkozata

Érdekes részletet tartalmaz a Samsung adatvédelmi nyilatkozata, mely sokakat George Orwell 1984 című regényére emlékeztet: a Nagy Testvér mindent lát.

Az ellentmondásos rész a Samsung okostévéjének hangfelismerő funkciójához kapcsolódik. A készüléket hangüzenetekkel is lehet irányítani, ami nagyon praktikus tud lenni. Az adatvédelmi nyilatkozatban azonban a következőre figyelmeztet a cég: „A hangfelismerő használatánál kérem vegye figyelembe, hogy bármilyen elhangzott szó rögzítve lesz és harmadik fél számára továbbításra kerül, akkor is ha személyes információt tartalmaz.”

A tény, hogy a nappaliban lévő tévénk alkalmas magánbeszélgetéseink rögzítésére és kiadására negatív reakciót váltott ki sok felhasználóból. A Samsung sietett is tisztázni a helyzetet, és kiadtak egy nyilatkozatot. Ebben egyrészt kiemelik, hogy a hangfelismerőt, sőt a vezeték nélküli internetet is bármikor ki lehet kapcsolni a készüléken. A nyilatkozatban szereplő harmadik fél pedig egy szerver, ahova a hangfelismerő használatakor elküldik az adatokat, a parancs beazonosítása céljából. A vállalat szerint ezekhez az adatokhoz más nem férhet hozzá. A Samsung hangsúlyozta azt is, hogy biztonsági intézkedéseik, és adatkódolásuk tökéletesen megfelel az iparágban használt általános gyakorlatnak.

Mivel otthon elég gyakran folytatunk olyan beszélgetést, amihez nem szeretnénk, ha bárki más hozzáférne, ezért érdemes odafigyelni, hogy az okostévé hangfelismerő funkciója ki legyen kapcsolva, amikor nincs használatban. A Samsung közleménye azt sugallja, hogy a vezeték nélküli internet kikapcsolásával „be is biztosíthatjuk magunkat”. Ettől eltekintve csak remélhetjük, hogy esetlegesen megszerzett adatainkkal felelősségteljesen bánnak.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez