A jazidi milíciák bosszúhadjárata a szunnita falvak ellen

A jazidik milíciákat hoztak létre azért, hogy meg tudják védeni magukat az Iszlám Állam terrorista szervezet támadásaitól. Azonban nemrég arról érkeztek hírek, hogy nem csak a dzsihadistákkal harcolnak, hanem megtorló akciókat hajtottak végre arab civilek ellen is.

A Reuters szerint két héttel ezelőtt a jazidi milíciák tagjai megtámadtak négy szunnita települést a Szindzsár hegy környékén. A fegyveresek úgy vélték, hogy a falvakban lakó szunniták együttműködtek az Iszlám Állammal, és ez  „nem maradhatott válasz nélkül”. A kurd pesmergáktól “kölcsönöztek” járműveket, és amikor azokat a Juhaish törzs tagjai meglátták, még nem gyanakodtak, mert azt hitték, hogy a pesmergák egyik őrjárata érkezik. Azonban a járművekből kiugró egyenruhások jazidik voltak, és mind a négy település szunnitáit felszólították, hogy azonnal hagyják el otthonaikat, mert „arabmentessé” teszik a régiót.

A helyi források szerint 1000 ember menekült el a településekről, de nem mindenkinek volt ilyen szerencséje: 21 embert kivégeztek – köztük időseket és rokkantakat is -, és további húszról pedig továbbra sincs hír, valószínűleg túszként tartják őket fogva. Az arabok körében teljes a tanácstalanság és a zavar. Például Sibaja lakosai azt mondják: ők augusztusban még segítették a jazidik menekülését és elrejtették őket a dzsihadisták elől, szóval nem értik, most miért támadtak rájuk. A támadást valószínűleg az váltotta ki, hogy két héttel ezelőtt a jazidik egy tömegsírra bukkantak, amelyben több mint negyven ember – köztük jazidi fegyveresek – holtteste volt. A kivégzéseket az Iszlám Állam hajtotta végre, de a jazidik meg voltak győződve arról, hogy ehhez segítséget kaptak a dzsihadisták.

A Szíria és Irak jelentős részét elfoglaló Iszlám Állam tavaly nyári villámhadjárata során vonta ellenőrzése alá az észak-iraki Szindzsár hegy környéki területeket, beleértve magát a várost, Szindzsárt is. A szélsőségesek több száz jazidit megöltek, és ezreket fogtak el. Emiatt a jazidik milíciákat hoztak létre, hogy felvegyék a harcot a dzsihadistákkal szemben. Körülbelül 12 000 – 15 000 főt számlálnak ezek a fegyveres csoportok, de a legtöbb jazidi kiképzetlen, gyenge a fegyverzete, nincs elég lőszer és a parancsnokságban is akadnak irányítási és szervezési gondok. Gyakran együttműködtek a kurd pesmergákkal, sőt még Izraeltől is kértek segítséget. Decemberben közös hadműveletet indítottak, és ebben sikerült visszafoglalni a Szindzsár hegy körüli települések nagy részét: igaz, a városban még januárban is dúltak a harcok.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez