Tragédia a Kongó folyón

A szerencsétlenség a Kongó folyó egyik legveszélyesebb északi szakaszán következett be. A halálos áldozatok számáról eltérőek az adatok. Egy helyi rádió szemtanukra hivatkozva azonban azt közölte, hogy 100-an is odaveszhettek a súlyos tragédiában.

A komphajó Basokából szállított utasokat és teherszállítmány Kisanganiba, Tshopo tartomány fővárosában. Nem sokkal azután gyulladt ki, hogy elhagyta Lokutu települést, ahol további utasokat szedett fel. Az eddigi információk szerint a tűz a hajó gépházában keletkezett, majd villámgyorsan átterjedt a fedélzetre és raktérre. A kongói hatóságok azt közölték, hogy legalább 7-en meghaltak és 14-en eltűntek. Körülbelül 41 utasnak pedig sikerült túlélnie a szerencsétlenséget, miután kiúsztak a folyóból. Az ENSZ által támogatott és működtetett Okapi rádió azonban szemtanukra hivatkozva azt közölte, hogy legalább 100 ember halt meg a tragédiában. A rádió felhívta a figyelmet arra, hogy decemberben is történt egy hasonlóan súlyos hajószerencsétlenség a Kongó folyó északi szakaszán. Akkor több mint egy tucat ember halt meg, amikor a hajójuk nekicsapódott egy sziklának és elsüllyedt.

A Kongó folyó 4700 km hosszú, a Kongói Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság között húzódik. A folyó jelenti a két ország legfontosabb teherszállítási és közlekedési útvonalát, mivel mindkét országban alig van járható útszakasz. Komoly probléma azonban, hogy a hajótársaságok többsége nem tartja be a kötelező előírásokat, szabályokat és biztonsági intézkedéseket. Ez azt jelenti, hogy a hajók többsége az extra bevétel érdekében rendszeresen az előírtnál több szállítmány és utast szállít, ami miatt a hajók gyakran irányíthatatlanná és túlterhelté válnak. Emellett komoly gondot jelent az is, hogy a folyón közlekedő hajók jelentős része műszakilag elavult és a biztonsági előírásoknak sem felel meg, nincsenek rajtuk például mentőcsónakok és mentőmellények sem. A kongói hatóságok pedig rendszerint szemet hunynak a szabálytalanságok felett, miután a hajók üzemeltetői lefizetik őket.        

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez