1000 győzelemnél tart az NBA-címvédő edzője

Gregg Popovich, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő San Antonio Spurs mestere figyelemre méltó mérföldkőhöz érkezett: 1000. sikerét aratta csapatával, melynél 1996 óta dolgozik vezetőedzőként.

A történelmi pillanat az Indiana Pacers legyőzésével jött el, amivel Popovich végleg beírta magát az edzőlegendák könyvébe. Ő a kilencedik szakvezető, akinek sikerült ezt a teljesítményt elérnie, és közülük csak kettőnek volt szüksége kevesebb mérkőzésre ehhez. Ebben a tekintetben csak Phil Jackson és Pat Riley volt „gyorsabb” nála.

Popovich már 19. szezonját tapossa a Spurs-szel, ez idő alatt összesen 1462 mérkőzésen dirigálta a texasiakat, és ért el velük négy számjegyű győztes meccset. Az „ezredesek” közül csak Jerry Sloannak (Utah Jazz) sikerült ezt ugyanannál a klubnál véghezvinnie. Edzői nagyságáról mindenki szuperlatívuszokban beszél.

Karrierje elején viszont sokan bíztak benne, hogy jó kezekbe kerül a Spurs Popovich irányításával. Egy sérülések által megtépázott csapatot vett át 1996-ban, és nem is sikerült rögtön csodát tennie. A következő évben azonban a drafton elsőként választhattak. Ekkor érkezett San Antonióba Tim Duncan, aki később Tony Parkerrel és Manu Ginobilivel kiegészülve alkotott ütőképes hármast. Mindhárman a csapatnál vannak a mai napig. A hosszú évek alatt mindegy volt, kik alkották mellettük a játékoskeretet, Popovich-nak mindig sikerült igazi csapatot kovácsolnia belőlük.

Gregg Popovich összesen öt bajnoki címet és három év edzője díjat gyűjtött be az utóbbi két évtizedben. Ha edzői kvalitásait röviden kéne jellemezni, akkor azt lehetne elmondani róla: tudja, hogyan kell nyerni. Várhatóan Duncanék visszavonulása után is az ő személye lesz még egy darabig a csapat sikereinek záloga.

(Fotó: Europress/Getty Images)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez