Így száll szembe egy bátor nagymama az Iszlám Állammal

Vannak, akik nyíltan szembeszállnak az Iszlám Állam marcona és kegyetlenségükről hírhedt harcosaival. Mint például egy idős asszony ezen a Youtube-ra kikerült videón. Tüzes szóáradatára, melyben ördögöknek nevezi a fegyvereseket, már csaknem 30 ezren voltak kiváncsiak.

Nem tudjuk, hol készült a felvétel (egyes hírek szerint valahol Szíriában), és azt sem, hogy mennyire hiteles. De annak tűnik. Az idős hölgy odamegy egy kocsihoz, és a lehúzott ablakon keresztül állítólag két ISIS-harcossal keveredik heves szóváltásba, arról próbálja meggyőzni őket, hogy le kell állniuk az öldökléssel. “Ne mészároljatok le senkit, és senki nem fog lemészárolni benneteket. Ez mind tilos. Esküszöm, semmi, amit tettetek, nem volt Isten szerint” – mondja. És arra biztatja őket, hogy térjenek vissza Istenhez. Arról is beszél, hogy elátkozott az Iszlám Állam.

“Nagyanyó, nincs időnk erre, eredj” – válaszolják a fegyveresek, de azért megpróbálják igazolni a tetteiket a Koránt gyakran idéző idős asszonynak. Persze sikertelenül, ő meg sem hallgatja őket.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez