A találkozóról és a sajátos kérésről kiszivárgott információkra José Manuel Soria spanyol iparügyi és turisztikai miniszter azonnali és igen emelkedett hangú nyilatkozatban reagált. Hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tarja, hogy a venezuelai kormány politikai céljaira használja fel a spanyol érdekeltségeket. A miniszter azt is elmondta, hogy olyan nagy spanyol vállalatok vezetői fejezték ki aggodalmukat a venezuelai kormány feltételezett nyomásgyakorlásával kapcsolatban, mint a BBVA, az Iberia, a Mapfre, a Telefónica és a Repsol.
A chávezi rendszert nem éppen jó szemmel figyelő jobboldali spanyol kormány részéről José Manuel García-Margallo külügyminiszter is nemtetszésének adott hangot, “az üzlet szabadságának elidegeníthetetlen jogáról” szólva. García-Margallo egyébként később komoly Twitter-háborúba is bocsátkozott venezuelai kollégájával, Delcy Rodríguezzel “Caracas médizsarnokságáról”.
Kicsit megkapargatva azonban Rajoy jobbos, valamint a chávezi forradalmat építő Maduro kormány kapcsolatait, az derül ki, hogy a mostani nyilatkozatháború nem egyéb egyszerű kardcsörtetésénél. A vezető spanyol cégek ugyanis pontosan tisztában vannak azzal, hogy a válságtól sújtott európai érdekeltségeiknél jóval nagyobb bevételeket kaszálnak a latin-amerikai befektetéseikből, így valójában némi túlzással azt is lehetne állítani, hogy Spanyolországnak nagyobb szüksége van az Újvilágra, mint fordítva.
A spanyol nagyvállalatok a bolíviai, venezuelai és argentin államosítások ellenére is nemcsak hogy fenntartották érdekeltségeiket a térségben, hanem szépen gyarapodó bevételeket is képesek voltak produkálni. A BBVA, a Telefónica vagy éppen a Santander bevételei több mint felét Latin-Amerikában generálja. A sokat emlegetett államosítások valójában csak egyes szektorok elenyésző részét érintették, a legtöbb esetben ugyanis sokkal inkább a szerződések és koncessziók újratárgyalása, semmint államosítás történt.
A spanyol cégek vezetői pedig pontosan tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a kilencvenes évek latin-amerikai privatizációs hullámát jól meglovagolva vállalataik viszonylagosan alacsony befektetések ellenében csillagászati hasznot produkáltak, így még némi újratárgyalás is jóval elfogadhatóbbnak bizonyul, mint összerúgni a port az aranytojást tojó tyúk gazdájával, azaz az újhullámos latin-amerikai kormányokkal. Annál is inkább, mivel ha lehet hinni a CEPAL és az IE Business School előrejelzéseinek, 2015-re a főbb spanyol cégek számára a latin-amerikai piac fontosabb és gyümölcsözőbb lehet, mint hazai érdekeltségeik.