Munkanélküli segély – már Marokkóban is

Hosszas előkészítés után vezetik be az észak-afrikai királyságban az elbocsátottaknak adandó javadalmazást.

MOROCCO-UNEMPLOYED-DEMOVagy tíz éven zajlottak a viták, készültek a tanulmányok. De most megszületett a döntés: decembertől Marokkóban is lesz munkanélküli segély. A feltételek a következők: az kaphatja a juttatást, akit igazoltan gazdasági okokból bocsátottak el. A jogosult az utóbbi három év átlagkeresetének a 70 százalékát kapja. De a segély nem lehet magasabb az adott régióban érvényes minimálbérnél. Ezek alapján a segély összege kb. 200 euró lehet és hat hónapon át folyósítható. A kormány egyelőre 45 millió eurót tett félre erre a célra, az első időszakban várhatóan 35-50 ezer embert érint az új juttatás. De hamarosan hozzájárulnak az alaphoz a munkáltatók és a munkavállalók is. Egy alkalmazott fizetéséből ezen túl 0,19 százalékot vonnak le munkanélküli járulék címén, ugyanez a tétel a munkaadóknál 0,38 százalék lesz. A szakszervezetek részt vettek az előkészületi tárgyalásokban, de nem mindegyik érdekvédelmi szervezet elégedett. Ezek keveslik az összeget és túl szigorúnak tartják a feltételeket. A munkaadók viszont büszkék az új juttatásra. Mint mondják, a magasan képzetteket nem fenyegeti a munkanélküliség, de a közepesen képzett szakmunkások is mindig találnak állást. A segély az alacsonyan képzetteknek viszont életmentő, hiszen egy iskolázatlan segédmunkásnak az elbocsátás eddig a szociális lecsúszással volt egyenértékű. Hasonló szellemben méltatta munkanélküli segély bevezetését a marokkói szociális és munkaügyi tárca is. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez