Kanada állja a határon épülő híd teljes költségét

Sikerült megállapodni az Egyesült Államok és Kanada határára tervezett híd megépítésének legfontosabb kérdéseiről. A tárgyalások eredményeként az északi ország engedett, és az amerikaiaknak egyetlen dollárt sem kell vállalniuk az építkezés költségeiből.

A Detroit és Windsor közötti híd megépítéséről már évek óta folynak az egyeztetések, de eddig nem sikerült megállapodni az építés és a működtetés terheinek megosztásáról. Az összköltséget 2,1 milliárd amerikai dollárra becsülik. Magának a hídnak a felhúzása mellett a határ két oldalán szükséges további építkezések képezték a vita tárgyát.

Az már korábban eldőlt, hogy Kanada állná a költségek nagy részét, beleértve az amerikai oldalon a bekötő utak kivitelezését. A határátkelők megépítését a hozzájuk tartozó díjfizető kapukkal viszont csak a kanadai részen vállalták volna. Stephen Harper miniszterelnök korábban kijelentette, hogy ebből nem engednek.

A mostani megbeszélések eredményeként viszont a 250 millió dolláros amerikai határátkelőhely megvalósításába is belementek. Az Egyesült Államok pedig vállalta a saját oldalukon a személyzet biztosítását és a karbantartást. A kanadaiak a befektetett pénzükért cserébe megkapják a hídon való átkelés díjából befolyt összeget.

A legnagyobb akadályok elhárultak a projekt megvalósítása elől, aminek azonban nem mindenki örül felhőtlenül: az eddig a két város közötti forgalom jelentős részét lebonyolító Ambassador nevű, magánkézben lévő híd tulajdonosa erősen ellenzi a tervezett építkezést. A konkurenciától tartva már jogi útra terelte az ügyet, ami még lassíthatja a beruházás megvalósítását. Egyelőre a híd megnyitásának céldátuma 2020.

(Fotó: Wikimedia Commons)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez