Iszákos, verekedős, hiú – “Putyin az ember”

Alkoholproblémák, hazugság, hiúság – piszkos titkokat lebegtetett meg az orosz elnök életéből a ZDF televízió új dokumentumfilmje egy nyugati titkosszolgálat aktái alapján.

Jelenleg Vlagyimir Putyin Európa elsőszámú ellensége. Az ellenség képének kialakításában a Putyin a férfi című német dokumentumfilm is segít, amelynek tartalmát a Telegraph cikke ismertette röviden.

Először is Putyin rendszeresen verte a feleségét, nemcsak amikor fiatal KGB ügynök volt Drezdában az 1980-as években, de későbbi előmenetele során is. Az információt az egykori szovjet titkosszolgálat drezdai irodájának munkatársa (Lehnchen álnéven) erősítette meg, aki jó barátságban volt Ljudmila Putyinával.

Azokban a bizonyos KGB-s időkben, amikor még nagyon kis pontnak érezhette magát a jelenlegi orosz elnök, bizony sokszor nyúlt a pohár után is. Ráadásul nemcsak ivott, de kövér is, és lusta is és depressziós is volt. Sőt az egyik akta még azt is elárulja, hogy az egyik bulin részegen taperolt egy nőt.

Putyinnak van egy hőstörténete még a rendszerváltás idejéről, amelyről most szintén lerántották a leplet. Visszaemlékezései szerint az egyik berlini tüntetéskor közvetítőként próbált szót érteni a demonstrálókkal. Siegfried Dannath, az egyik tüntető és Szergej Bezrukov, egykori KGB-s munkatárs viszont úgy emlékszik, hogy az egyenruhába öltözött Putyin az ajtóban megjelenve azt mondta a tömegnek, neki és embereinek tűzparancsa van.

Minél nagyobb hatalomra tett szert, annál több ellensége is lett, eddig állítólag öt merényletkísérletet sikerült elhárítani. Meg akarták már ölni Putyint Londonban, Moszkvában, Szentpéterváron, Teheránban és Bakuban is. Miniszterelnöksége idején, 1999-ben pedig puccsot terveztek ellene az orosz titkosszolgálatok közötti hatalmi harcok miatt.

Az idő múlásával és a hatalom növekedésével egyre hiúbb lett Putyin, aki egyébként retteg az öregedéstől. Annyira, hogy 2010-ben titkos ráncfelvarráson is átesett. Azt is szereti, ha megvárakoztathat másokat, ezzel is demonstrálva a hatalmát. Egyszer például fél órát váratta az angol királynőt, Angela Merkelt pedig rendszeresen, akár több órán át is.

Kép: Vlagyimir Putyint ábrázoló figura egy fesztiválon Düsseldorfban, 2015.02.16. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez