Leszerel a litván atomerőmű

Minden leszerelt berendezést megvizsgálnak és szükség szerint helyi tárolókba szállítanak a litvániai szakértők, akik az idén legalább 7 ezer tonna anyagot bontanak ki az Ignalina Atomerőműből.

A szovjet „örökség” ez évi bontása sem ígérkezik olcsó és egyszerű feladatnak: a kelet-litvániai Visaginas egykori „ékessége” ma már a gondos és aprólékos bontásról, szétszerelésről nevezhető híresnek. Az 1983. óta energiát termelő nukleáris létesítmény felszámolása sok éven át tartó veszélyes munka, idén valamivel több, mint 7 ezer tonnányi anyagot bontanak vissza a már évek óta leállított üzemből. Az Ignalina Atomerőmű leszerelési osztályát irányító Sergej Krutovcov azt közölte, hogy a reaktorzóna bontása akkor lehet az idén is zavartalan, ha a feladat teljesítéséhez elegendő erőforrás áll rendelkezésre. Ennek a műveletnek a során veszélyes anyagok jelenlétére figyelemmel kell lenni, de ez igaz az egész 129 ezer tonnányi berendezés esetében is. A szakember elmondta, hogy minden „darabot” megvizsgálnak, mérik a lehetséges sugárzást, a kapott adatok alapján jut a veszélyes anyag -tárolókba az Ignalinos Atomine Elektrine (Ignalina Atomerőmű) területén egészen addig, ameddig ártalmatlanító létesítménybe nem kerülhet.  Az erőmű leállítása és szétszerelése Litvánia európai uniós tagságának előfeltétele volt, ennek megfelelően 1999-ben sor is került a leállítás megkezdésére. A több évtizeden át tartó munkálatok költségeinek fedezésébe az EU is beszállt. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez