Szipál Márton hollywoodi történetei az Europeumban

Munkásságával és magánéletével kapcsolatban is osztott meg érdekességeket az Europeum bevásárlóközpont alagsorában található Egzotikus Shopban tartott közönségtalálkozón Szipál Márton világhírű fotográfus. A több mint négy évtizedig az Egyesült Államokban élő és hollywoodi színészek egész sorát fotózó fényképész ezen kívül a szakmai alapokba is bevezette a kötetlen beszélgetésen megjelenteket.

Szipál Márton neve egybeforrt a minőségi fotóművészettel. A kilencedik ikszen túl járó, ám továbbra is életvidám fényképész munkái, akárcsak ő maga, az egész világot bejárták. A szakma alapjait még édesapjától tanulta meg, majd 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol négy évtizeden keresztül fotózta Hollywood akkori leghíresebb alakjait. A mostani közönségtalálkozón elárulta, hogy képeivel újítást jelentett a tengerentúli álomgyárban, hiszen az USA-ban akkor még kevés jó portréfényképészt tartottak nyílván.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a legtöbb színésszel nem volt könnyű együtt dolgoznia, hiszen nem szerettek a lencsébe nézni. Köztük John Wayne sem, aki saját bevallása szerint rajongott Szipál Márton róla készített fotósorozatáért. A jó portrénak éppen az az egyik titka, hogy az alany mindig a képeket szemlélőre nézzen. Emellett a kezek ábrázolása az, aminek igazán nagy hangsúlyt kell kapnia.

A művésznevén csak Martin S. Martinként ismert fotós szerint ugyanis, akárcsak egy jó festménynél, a fényképek esetében is geometriai formákban kell gondolkoznunk, hiszen azok vonzzák magukra a tekinteteket. A reklámcélra készült felvételeknél pedig főként, de nem csak és kizárólag, az egyszerűség a mérvadó, hiszen a mai felgyorsult világban nem jut elég idő arra, hogy percekig vizsgáljunk egy képet.

Én viszont arra buzdítanám önöket, hogy ha tehetik, látogassanak el az Europeum alagsorába, és szánjanak időt az Amerika Nemzeti Parkjai elnevezésű fotókiállítás megtekintésére. A következő hetekben további izgalmas programokon is részt vehetnek a Fiatal Művészek Galériájának szervezésében. Szombaton este hat órától például Tribal Style táncműsort tekinthetnek meg az érdeklődők, március első és második szombatja pedig a Húsvétra történő felkészülés jegyében telik majd.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez