Az orosz elhárítás főnöke szerint folytatódik a gyümölcsöző együttműködés az USA-val

“Nemcsak információkat cserélünk, de közös akciókat is végrehajtunk az Iszlám Állam ellen Irakban”- hangsúlyozta Alekszandr Bortnyikov. Az FSZB főnöke azon a terrorizmus ellenes világkonferencián vett részt, melyet Obama elnök hívott össze.

“Amerikai partnereink értik az álláspontunkat és megértik azt, méghozzá teljes mértékben”- jelentette ki az orosz elhárítás főnöke Washingtonban. Alekszandr Bortnyikov elmondta: az FSZB (Fegyeralnaja Szlúzsba Bezapasznosztyi-Szövetségi Biztonsági Szolgálat) első számú feladata a megelőzés. Irakban jelenleg körülbelül 100 ország állampolgárai harcolnak, igen sok a külföldi. Az FSZB szerint 13-20 ezer lehet azoknak a külföldi dzsihád harcosoknak a száma, akik a Kalifátus katonáinak soraiban harcolnak. Ebből mintegy 1700 orosz állampolgár van, ez kétszer annyi, mint egy évvel ezelőtt.

“Az Oroszország elleni szankciók nem hátráltatják a hírszerző szervezetek együttműködését, de hátrányosnak a nemzetközi biztonságra nézve”- mondta az FSZB főnöke. Alekszandr Bortnyikov hangsúlyozta, hogy a politikai döntések nem lehetnek igazán eredményesek csakis akkor, ha igénybe veszik a szolgálatok közreműködését. Korábban Washingtonban gyakran vádolták Putyin orosz elnököt azzal, hogy az FSZB elődjének, a KGB-nek a tisztje volt. Obama elnök szerint ez ma is meghatározza a mentalitását.

Miközben az FSZB főnöke a gyümölcsöző orosz-amerikai együttműködésről beszélt Washingtonban, Lavrov külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában azzal vádolta meg Amerikát, hogy tudatosan teremti meg a káoszt a Közel-Keleten, hogy így uralja a világot. Külön kiemelte Szíria szerepét. Oroszország Szíria szövetségese, míg az USA Asszad elnök ellenfeleit támogatta. A Kalifátus katonáinak jelentős részét Asszad elnök megbuktatására fegyverezték fel 2011-ben, amikor megkezdődött a polgárháború az arab tavasz nevében Szíriában. Az önjelölt kalifa tavaly júniusban kiáltotta ki az Iszlám Államot Szíria és Irak egyes részein. Ezt követően Obama elnök nemzetközi koalíciót hirdetett meg az Iszlám Állam ellen. Ezért rendeztek háromnapos találkozót a globális terror ellen Washingtonban, ahol az orosz FSZB-főnök kijelentette: jól együttműködnek a CIA-val az Iszlám Állam ellen.

(Fotó:Wikipedia)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez