Kamatemelés: igen, vagy nem?

A szenátus pénzügyi bizottságát kereste fel a Fed-elnök, hogy két napon át – hétfőn és kedden – tájékoztassa a döntéshozókat a monetáris politika aktualitásairól. Az alapkamatra vonatkozó elképzelés a legizgalmasabb kérdés most is.

Athén amerikai közszereplővé lépett elő a hét elején, Janet Yellen, a Federal Reserve elnöke kénytelen volt Görögországgal is behatóan foglalkozni meghallgatásán. A szenátus pénzügyi bizottsága előtt – a hagyományos félévenkénti beszámolójára sort kerítve – nem csupán a mögöttünk lévő hat hónap amerikai, monetáris politikai történéseit részletezte és kommentálta, hanem a befektetőket alapvetően érdeklő athéni gazdasági fejleményeket is be kellett mutatnia.

Ez szinte kötelező volt, hiszen az úgynevezett tengeren túli részvényindex ezekben a napokban sem volt képes emelkedni, alapvetően a görög hatás miatt. Azt már a meghallgatás előtt bizonyosra vettét a monetáris politika elemzői, hogy a kétnapos tájékoztatás során – pontosabban a vitában – Janet Yellen foglalkozik a kamatemelés időpontjával, illetve a az erős dollárra vonatkozó tervekkel. A Fed-elnök bizottsági szereplésétől függetlenül némiképp kedvezőtlen hangulatban indult a hét az Egyesült Államokban, mivel a tőzsdén csak a Nasdaq emelkedett egy hajszálnyit a hétfői zárásra, a Dow Jones mínusz 0,13 százalékkal, az S&P 500 index ugyancsak csökkenéssel, mínusz 0,01 százalékkal fejezte be a napot.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez