Zsidó szélsőségesek támadtak keresztény épületekre Jeruzsálemben

Tegnap egy mecsetet, ma pedig egy görög ortodox papi szeminárium épületét érte támadás. Az izraeli hatóságok szerint a szélsőséges telepes mozgalmak állnak a gyújtogatás és a sértő feliratok hátterében.

Reggel támadást ért egy jeruzsálemi, görög ortodox papi szemináriumot. A hatóságok szerint zsidó szélsőségesek gyújtották fel az épületben a zuhanyzót és az illemhelyet, de az időben kiérkező tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését. Az incidensben egyetlen pap sem sérült meg, ugyanakkor a helyi ortodoxok korántsem érzik magukat biztonságban, mivel a támadók Jézust gyalázó és a “Cion megváltása” feliratot festettek fel az épületre.

Nem ez az első akció a jeruzsálemi Óváros melletti Cion-hegy keresztény épületei ellen. Az Ynet híroldal szerint  két hónappal ezelőtt hasonló akció miatt fogtak el egy 21 éves zsidó fiatalembert. Ő az Elszenderülés templomába hatolt be, ahol kárt tett a berendezésben, a templom őrei azonban elfogták.

Tegnap hasonló jellegű gyújtogatásra és firkálásra került sor, csak akkor egy mecsetet ért támadás a jeruzsálemi óváros mellett . Szintén gyújtogattak, és a mecset belső falán és bútorzatában keletkeztek károk.  A falakra “Cion megváltását akarjuk” és “Bosszú” szövegű feliratokat firkálták fel.

Támadás ért korábban egy arab-zsidó két tannyelvű iskolát is. Ott felgyújtottak egy tantermet, arabellenes szövegeket festettek a Max Rayne Kéz a kézben nevű iskola falaira: „halál az arabokra”, „nem lehet együtt élni a rákkal”, ”elég az asszimilációból, és „Kahanénak volt igaza”, utalva az 1990-ben megölt Méir Kahanéra, egy szélsőségesen arabellenes amerikai-izraeli rabbira.

Az összes ügyben a hadsereg etnikai indíttatásból elkövetett bűnügyekkel foglalkozó csoportja kezdett nyomozást.A Haaretz megjegyzi, hogy  2011 óta tíz mecset ellen hajtottak végre vandál támadást, de vádirat egyik esetben sem született. Arra is rámutattak, hogy az izraeli hatóságok nemrég felszámoltak egy néhány lakókocsiból álló, illegális zsidó telepkezdeményt, amit a szélsőséges telepesek Geulat Cionnak (Cion megváltásának) neveztek el és Ciszjordániában működtek.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez