Terrorszervezet lett a Hamasz Egyiptomban

Terrorszervezetnek nyilvánította tegnap a palesztin Hamaszt egy eyiptomi bíróság. Egy másik pedig életfogytiglani börtönre ítélte a Muzulmán Testvériség legrangosabb vezetőit.

A Hamasz kapcsolatban áll azokkal a dzsihadistákkal, akik Egyiptomban, a Sínai félszigeten követnek el gyilkos támadásokat. Ez az indoklása annak, hogy mostantól terrorszervezetnek számít a legnépesebb arab országban is a palesztin mozgalom.

Gáza városban nagy szégyenről beszélnek, arról, hogy Kairó “bemocskolta a becsületét” – írja az AFP. 2013 nyarán, mielőtt Morszi elnököt a hadsereg megfosztotta posztjától, még barátja volt Kairó a Hamasznak. Azóta viszont azzal vádolja a kormány a palesztin szervezetet, hogy segítséget nyújt a határon át a Sínai félszigeten rendőröket és katonákat gyilkoló egyiptomi iszlamistáknak, és támogatja a feketelistára tett Muzulmán Testvériséget.

Január végén már terrorszervezetnek nyilvánították Egyiptomban a Hamasz fegyveres szárnyát, az Ezzedine al-Qassam brigádokat. Még korábban, egy évvel ezelőtt pedig Kairó megtiltotta a Gázát kormányzó mozgalomnak, hogy bármilyen tevékenységet végezzen egyiptomi földön, és befagyasztotta a bankszámláit is.

Egyiptomban a héten fogadták el az új terrorellenes törvényt, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy bármely terrorszervezet épületeit bezárják, a csoport és tagjai vagyonát pedig befagyasszák. Szemi Abu Zuhri, a Hamasz szóvivője szerint a lépés a palesztin nép és a palesztin ellenállás erői ellen irányul, ám “nincs hatással a Hamaszra, amely az arab világ minden fiát ls vezetőjét tiszteli – kivéve néhány befolyásos személyt Egyiptomban”.

Közben ugyancsak tegnap egy másik bíróság első fokon életfogytiglani börtönre ítélte a Muzulmán Testvériség 2013-ban bebörtönzött vezetőit. Így Mohamed Badiét, aki az egyes számú irányítója volt a ma már betiltott szervezetnek, és helyettesét, Khairat al-Satert. Ugyanezt a büntetést szabták ki két volt parlamenti képviselőre is, Ugyanebben a perben négy embert halálra ítéltek – adta hírül az AP. Az eljárás tárgyát azok az összecsapások képezték, amelyek 2013. június 30-án, vagyis néhány nappal Morszi elnök kiszorítása előtt voltak a Muzulmán Testvériség székházánál, és amelyekben 11-en meghaltak, 91-en megsebesültek. A vád gyilkosság és tiltott fegyverbirtoklás volt.

Fotó: Europress/AFP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez