Lakásépítési program van, lakás nincs Namíbiában

Állami segédlettel is sikerül növelni a lakások iránti mérhetetlenül nagy keresletet Namíbiában, az árak növekedésére ugyanis hatással van a 180 ezer lakásos központi építkezés, illetve a program jelentős késése. A drágulással Namíbia világelső.

A nemzetközi rangsor élére került Namíbia, mivel a lakhatási árak emelkedésében éves szinten 16,7 százalékot ért el. A namíbiai First National Bank, az FNB Namibia Hodings kutatási és fejlesztési igazgatója, Namene Kalili az adatokat kommentálva utalt arra, hogy jellemzően nagy volt a legutóbbi időkben is az új otthonok iránti kereslet, amit csak gerjesztettek a kormányzati intézkedések. A piaci viszonyok alakulásához – az árak emelkedéséhez – az járult hozzá, hogy meghirdették 180 ezer új otthon 2030-ig történő felépítését, de a program végrehajtása különösen lassan folyik, késik. A bank – már a namíbiai 16,7 százalékos adat birtokában – közreadta a Knight Frank Global House Price Index-ben szereplő országok élmezőnyét, jelezve, hogy az afrikai ország sikerrel megelőzte Írországot, ahol a „lakhatási infláció” 15 százalékos, Törökországot, Dubait, az Egyesült Királyságot és Dél-Afrikát is.

Fotó: Europress Getty Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez