Stabil kormányzat és fejlődő gazdaság – ezt üzeni nekünk Hannah Tetteh

A kis nyugat-afrikai ország szegedi születésű külügyminisztere Ghána régiós szerepéről tartott előadást a Külügyi és Külgazdasági Intézetben.

Bár méretei és 26 milliós népessége alapján Ghána egy kis ország, mégis a második legnagyobb gazdaság a térségben Nigéria után – kezdte előadását Hannah Tetteh. Ghána ugyan 1957-óta már független, de ez nem sokat jelent Afrika szabadsága nélkül, ezért az ország a kontinens összes függetlenségi mozgalmában részt vettek. A dél-afrikai apartheid megszűnésével a politikai berendezkedés mellett a gazdaság fellendítésére is nagy hangsúlyt fektettek országos és kontinentális szinten egyaránt. Ez a törekvés motiválta a 2010-ben megalapított afrikai szabadkereskedelmi övezetet.

Hannah Tetteh Ghána kormányzatát stabilnak nevezte és hangsúlyozta, hogy több mint 40 etnikum él békében az országban. Szerintük nemcsak Ghána, de Afrika fejlődésének alapja is a demokrácia, a béke és a biztonság. Éppen ezért ghánai békefenntartók jelen vannak Dél-Szudánban, Kongóban és Maliban is.

Végül a nyugat-afrikai régió integrációs törekvéseit ismertette: a 15 állam között nincs vízumkényszer és egyes termékek vámmentesek. Afrikán kívül Ghána fontos partnere az Európai Unió, azon belül Magyarország is. Hannah Tetteh szerint ebben nagy jelentősége lehet majd hazánk jövőre megnyíló Ghánai Nagykövetségének.

Kép: Wikimedia.Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez