A fél világot körbeutazta a nőért – mégis kikosarazta

Egy fülig szerelmes amerikai tinédzser majdnem meghalt, miután úgy lerészegedett, hogy szinte belefulladt a folyóba. 11 ezer kilométert utazott, hogy találkozzon a lánnyal, akibe szerelmes volt, de a lány visszautasította.

A 18 éves ifjút, akit csak családnevén (Pratt) említenek, a kínai média mutatta be. Ohio-ból utazott Kína Csöcsiang tartományába, hogy találkozzon a lánnyal, akivel korábban csak az interneten beszélt.  Azonban amikor a lány visszautasította közeledését, és nem volt hajlandó találkozni vele, a fiú vedelni kezdett, később pedig a Xu folyó partján találtak rá. Nem tudott magáról és hipotermiában szenvedett.

A rendőrség szóvivője azt mondta a kínai Qianjiang TV-nek: „Eszméletlen volt, és a saját hányásában feküdt. Valószínűleg a vízbe is beugrott, mert ruhája és cipője teljesen át volt ázva. Olyan közel volt a vízhez, hogy bele is fulladhatott volna. „

Pratt a kórházban tért magához, ahol feltűnt neki, hogy elhagyta az összes pénzét, és még a szállodát sem tudja kifizetni. A szálloda igazgatója a történtek után elengedte a szállodai költségeket.

A fiú elmondta, hogy valójában nem tudta a lány igazi nevét, mert álnevet használt, és idén kezdtek el beszélgetni. A lány tökéletesen beszélt angolul és nagyon szép fényképei voltak, így megígérte, hogy eljön és meglátogatja. Mint kiderült a szerencsétlen srác nem is találkozott a lánnyal, mert miután Kínába érkezett, nem tudta felvenni vele a kapcsolatot. A telefonban valaki azt mondta neki, hogy hagyja békén a lányt. A rendőrség a szám alapján lenyomozta a hölgyet, akiről kiderült a történtek hallatára sem hajlandó találkozni az amerikai sráccal. A rendőrség elmondta: „A fiút nem hagytuk magára, míg el nem hagyta Kínát, már hazafelé tart az Egyesült Államokba.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez