„Az ügyészt megölték” – újabb fordulat a Nisman-gyilkosságban

Alberto Nisman családjának dolgozó független törvényszéki szakértők egy csoportja megerősítette, hogy vizsgálataik szerint az ügyész minden kétséget kizáróan gyilkosság áldozatául esett.

Nisman exneje, Sandra Arroyo Salgado egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a független szakértők véleménye szerint az AMIA-robbantást vizsgáló speciális ügyészt meggyilkolták, nem pedig önkezével vetett véget életének. A halottkémek az ügyész holtestének boncolásáról készült videófelvételek tüzetes vizsgálata nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy Nisman erőszakos halált halt.

A független szakértőket a szintén ügyész Arroyo Salgado azért kérte fel egy párhuzamos vizsgálat lefolytatására, mert, mint mondta, nem bízik az argentin hatóságok pártatlanságában.

„Nisman erőszakos halálára három hipotézis lehetséges: baleset, öngyilkosság és gyilkosság. Az első kettőt kizárhatjuk, így marad a gyilkosság”

– fejtette ki Salgado.

A halottkémek jelentése szerint minden jel arra mutat, hogy Nismant hátulról lőtték fejbe, és halálos sebesülése után jó ideig agonizált. Az öngyilkosság teóriája ellen szól az is, hogy Nisman kezén nem találtak lőpornyomokat, tehát a férfi nem használt halála előtt lőfegyvert. Végül az is bizonyítást nyert, hogy az ügyész holttestét halála után és a nyomozók megérkezése előtt valaki megmozdította, és úgy tűnik, az sem igaz, hogy Nisman halála pillanatában ittas lett volna. Tény, hogy a holttest gyomrában találtak némi szeszt a boncoláskor, azonban az ügyész vérében nem volt alkohol. Mivel az emberi szervezet pillanatok alatt megkezdi az alkohol lebontását, az vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy Nisman néhány perccel halála előtt fogyaszthatott szeszt, vagy esetleg az alkohol a halála után kerülhetett a szervezetébe.

Salgado arra is felhívta a figyelmet, hogy a hivatalos vizsgálatot vezető Viviana Fein ügyész jelentésében nem szólt arról, hogy Nisman holttesttét elmozdították, azt azonban elismerte, hogy Fein is említette, hogy a kezén nem találtak lőpornyomokat.

A kérdés az, hogy vajon Fabiana Palmaghini, az ügyben eljáró bírónő vajon elfogadja-e az Arroyo Salgado által prezentált bizonyítékokat, amelyek részben ellentmondanak a hivatalos vizsgálat eredményeinek. Viviana Fein egyébként nem zárja sem az öngyilkosság, sem pedig az idegenkezűség lehetőségét.

A Nisman-ügy sokak szerint már így is alapjaiban kérdőjelezi meg az argentin igazságszolgáltatás pártatlanságát, és az egymástól eltérő halottkémi vélemények csak tovább bonyolítják a képet. A BBC Mundo Buenos Aires-i tudósítója, Ignacio De los Reyes szerint az országban minden tekintet az igazságszolgáltatás felé fordul, amely történetének egyik legnagyobb kihívása előtt áll.

Egyfelől válaszra vár az a kérdés, hogy vajon ki és miért ölte meg az AMIA-robbantást vizsgáló ügyészt, másfelől pedig az sem mellékes, hogy vajon terheli-e felelősség az államfőt, Cristina Fernándezt.

Fotó: Salgado ügyész és az ex-feleség a sajtókonferencián. Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez