Drogokkal tömték a csapatok az NFL játékosait


Pert indított az amerikaifoci-liga több száz volt játékosa az NFL ellen, azt állítva, hogy a „profitéhes” liga csapatai illegálisan adtak nekik fájdalomcsillapítókat és egyéb narkotikumokat, tüneti kezelést adva ezzel súlyos sérüléseikre azok rendes ellátása helyett. Voltak, akik törött csontokkal léptek pályára úgy, hogy erről nekik senki sem szólt. A fájdalmat pedig a drogok miatt nem érzeték.

Az NFL ellen kedden nyújtották be a vádiratot, amely nyolc játékost nevez meg, de a perhez az ügyvédek elmondása szerint több mint négyszáz másik egykori sportoló csatlakozott. A vádirat szerint a liga összes csapatánál teljesen megszokottnak számított, hogy a különböző sérülésektől szenvedő játékosokat a mérkőzések előtt fájdalomcsillapítókkal és a gyulladáscsökkentő injekciókkal tömték teli, hogy pályára tudjanak állni, amire egyébként a fájdalom miatt képtelenek lettek volna.
„A játékosokat belőtték, mint a marhákat, piacra vitték őket, és eladták, mint egy darab húst” – jelentette ki a játékosok ügyvédje, Stephen Silverman. A vád szerint a csapatok a megfelelő szabályok betartása nélkül adagolták nagy mennyiségben a drogokat a játékosoknak, olyan emberek, akiknek erre nem volt meg a megfelelő képesítése. A sportolókat nem tájékoztatták arról sem, hogy hosszú távon milyen roncsoló hatása van a nekik beadott szereknek
A perben megnevezett egyik játékos, Jeremy Newberry a CBS-nek elmondta: volt, hogy a fél csapat egy Toradol injekcióval kezdte a meccset, ő maga pedig a gyulladáscsökkentő mellé még két-három adagnyi Vicodint is bedobott a mérkőzések alatt. Egy másik játékos elmondása szerint a csapatorvosok rendesen be nem gyógyul nyaktöréssel és bokatöréssel engedték játszani, és sérüléseiről nem is szóltak neki egy szót sem – csak gyógyszerekkel csökkentették fájdalmát. Egy harmadik pedig egy egész szezont focizott végig törött bokával, úgy, hogy erről csak öt évvel később szerzett tudomást. Sokan pedig gyógyszerfüggőkké váltak.
Az állításokkal kapcsolatban az NFL egyelőre nem válaszolt, csak annyit közölte, hogy még nem látták a vádiratot, és ügyvédjeiknek sem volt lehetőségük annak átvizsgálására.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez