San Francisco 48 milliárd dollárt költ védekezésre a tengerszint emelkedése miatt

San Francisco városi tanácsa akciótervet fogadott el arra, hogy milyen módon fogja megóvni a tengerszint miatt fenyegetett partvidékét. Jessica Grannis a Vice Newsnak elmondta, hogy soha ilyen összetett, kidolgozott és átgondolt programot nem látott.

 

A kockázatok felmérése után megállapították, hogy milyen állami beruházásokra lesz szükség. Számítások szerint a tengerszint 2050-re 11 centiméterrel, 2100-ra pedig mintegy 167 centiméterrel fog megemelkedni. Ez katasztrofális károkat okozna a környezetben, a város életében, ha nem készülnének fel addig a várható hatásokra. Alapvetően rajzolná át az emberi élőhelyeket a változás a nyugati parton.
A csendes-óceáni partvidék, az Embarcadero, mellette az úttest és a sétány, a nemzetközi kikötő és a város repülőtere a leginkább veszélyeztetett. A felsorolásból is jól kivehető, hogy a város alapvető infrastruktúráját fenyegeti a tengerszint változása.
A városban mintegy hétmillió ember él. Az üzleti és ökoszisztéma sérülésének veszélye hatalmas, a kár szinte helyrehozhatatlanul nagy lehet. A Pacific Institute, egy a fenntartható-fejlődést kutató szakmai intézet mintegy 48 milliárd dollárra teszi az érintett kritikus infrastruktúra értékét. Ennek megóvása különösen fontos az egész térség biztonsága szempontjából. Az intézet vezetője ehhez hozzátette, hogy meghatározó bizonytalansági faktor az éghajlatváltozás, és a politikai döntéshozók jövőbeli hozzáállása a kérdéshez.
A pontos gazdasági hatásokat ugyanakkor nehéz megjósolni, mert nem lehet előre látni a folyamat gyorsaságát és intenzitását. A megemelkedett vízszint hatással lesz a szennyvíztelepekre, ezáltal veszélyeztetve az egész város vízellátását.
San Francisco város tervezési tanácsának vezetője kifejtette, hogy a következő 10 évben, tehát már egy belátható idősávon belül 25 milliárd dollárt kell költeni időarányosan. Ha ezt az ütemet tudják tartani, akkor jó eséllyel vehetik fel a versenyt a természet erőivel. Vezetésükkel elfogadtak egy tervezetet, egy menetrendet, ami előírja, hogy mely városrészeknek milyen alkalmakkor mit kell tenniük annak érdekében, hogy az infrastruktúráját megvédje, és ne rakódjanak egymásra a különböző problémák. Az ilyen halmozódó problémák szoktak a későbbiekben kezelhetetlen méretűvé dagadni.
San Francisco város vezetése az összes erre fordítható erőforrását átcsoportosítja a következőkben, ugyanakkor elmondták, hogy a végső döntést úgyis a nagypolitika fogja meghozni a pénzek felett.

Fotó: Europress/Gettyimages

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez