Remény két keréken-Ruandában

Kis túlzással neki szurkolt Afrika – és egy egész országnak adott reményt. A népirtás túlélője, egy bringás, aki egy amatőr versenynek köszönhetően tett szert világhírnévre. Bemutatjuk Adrien Niyonshuti-t és az egyre híresebb ruandai bicikliseket. Vörös Zoltán cikke.

Adrien élete összefonódott az egész országot meghatározó népirtással, 60 rokonát, köztük hat testvérét vesztette el, miközben előbb egy muszlim családnál, majd a felkelőknél lelt menedékre az akkor még csak hét éves fiú. Egyetlen lehetősége kitartásában és eltökéltségében rejlett, melynek köszönhetően nem csupán az ország, hanem az egész világ kerékpársportot szerető közönsége megismerte és megszerette őt.

Noha amatőr versenyeken már korábban is indult, az igazi áttörést egy amerikaiak által rendezett verseny jelentette számára 2006-ban. Nem csupán megnyerte a versenyt, a szervezőktől kölcsönkapott kerékpárt is megtarthatta, mely átlagossága ellenére messze a legmodernebbnek számított a sport ezen ágát addig nem ismerő országban, de még egy amerikai edző is lehetőséget látott a fiatal ruandaiban.

Megalakították az első ruandai csapatot, profi versenyeket kezdtek szervezni az országban, melyeket aztán a nemzetközi szervezetek is akkreditáltak, és egyre többen ismerkedhettek meg Adrien Niyonshutival és a ruandai kerékpárcsapattal.

2008-ban megnyerte a Tour of Rwanda-t, 2010-ben és 2011-ben a nemzeti országúti bajnokságot, és első helyen végzett a 2011-es Tour de Kigali, immáron nemzetközileg is akkreditált egyhetes versenyen. Kitartása és küzdeni tudása mellett Ruanda terepviszonyai is segítették a versenyzőt: gyermekkorától kezdve tekert az ezer hegy országában, dombokra fel és dombokról le, később csapattársaival közösen váltak mindennapos látvánnyá az utcákon, miközben versenyről-versenyre az ország jó hírnevét harsogó nagyköveteivé avanzsáltak.

bringások

Világhírnévre Londonban, illetve a 2012-es Nyári Olimpiai Játékokért zajló küzdelmében tett szert. Színészek és híres kerékpárosok figyeltek fel rá, végül az utolsó lehetőséget megragadva sikerült magát kvalifikálnia a tornára, miután első versenyén mindössze egy tizeddel maradt le a biztos utazást jelentő helyről, míg második versenyén a lánc törése miatt esett ki a továbbjutásról döntő csatából. Kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Londonban Adrien vihette a hétfős ruandai küldöttség zászlaját.

Elhivatottsága miatt mind többen és többen néztek fel rá, a világ megismerhette életét, a ruandai kerékpársport felvirágzásáról és a remény erejéről könyv és dokumentumfilm is készült, előbbi Tim Lewis tollából a Land of Second Chances címet kapta, utóbbi Forest Whitaker narrálásával készült el, Rising from Ashes címmel.

Adrien 2012-es olimpiai szereplését követően akadémiát hozott létre, hogy további tehetségeket neveljen ki a ruandai kerékpársport számára.

Fotók:Tarrósy István

HONDURAS-TOURISM-PARACHUTING

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez