Ezért érdemes Moszkvában felszállni a metróra

Amellett, hogy talán a világ legszebb megállói találhatók Oroszország fővárosában, van még valami, ami miatt érdemes felszállni a moszkvai metróra. A rajta utazó emberek.

A metrókocsik külleméből akár arra is következtethetnénk, hogy éppen Kőbánya-Kispest felé tartunk. Egy valami azonban hibádzik. Itthon közel sincs ennyi extravagáns figura a járatokon. Például mikor látott utoljára ehhez hasonlót?

Vagy gondolkodott már azon, hogy a Pókember hogyan közlekedik? Amennyiben a szuperhős orosz, úgy a válasz itt található.

Alább pedig a moszkvai Eminemet láthatjuk, aki mindenféle lámpaláztól mentesen adja elő magát egy metrókocsi kellős közepén. Az eredeti videóból szerencsére csináltak egy változatot, ami valóban átadja a hangulatot.

Persze nem ő az egyetlen, aki elengedi magát, és kedvenc hobbijának, a zenének hódol utazás közben. Meglepődne, mennyien kezdenek el táncolni, hogy feldobják az unalmas perceket.

A következő videóhoz semmit sem érdemes hozzáfűzni. Csak Oroszországban.

Végül pedig jöjjön egy úriember, akiről nehéz eldönteni, hogy csak lepihent-e egy rövid időre, vagy valamilyen titokzatos okból kifolyólag őrzi a metróajtót.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez