24 óra alatt 24-en haltak meg közúti balesetekben Peruban

Latin-Amerikában a közlekedés köztudottan veszélyes műfaj, azonban még a megszokott statisztikákhoz mérten is fekete volt az elmúlt hétvége Peruban, ahol 24 ember vesztette életét három különböző közúti balesetben.

A dél-amerikai országban – ahol a múlt hétvégén helyhatósági választásokat tartottak – a 17 civil áldozat mellett 7 rendőr is életét vesztette, amikor a buszuk egy szakadékba zuhant. További 12 áldozatot követelt az ország északi részén bekövetkezett másik közúti baleset. Ez utóbbi tragédiában az egy tucat halálos áldozat mellett 11-en szenvedtek sérüléseket.

A rendőröket szállító autóbusz az Andok ormai között zuhant egy 200 méter mély szakadékba, a balesetet a járművön utazó nyolc egyenruhás közül csak egy élte túl. Eközben Huánuco tartományban egy másik busz harminc utassal a fedélzetén zuhant egy folyóba.

Peruban sajnos korántsem rendhagyóak az efféle balesetek, amelyekért általában a járművek csapnivaló műszaki állapota, a rossz utak, az Andok pardont nem ismerő ormai, és nem utolsó sorban pedig a figyelmetlen sofőrök a felelősek. Dél-Amerikában a közúti közlekedés korántsem veszélytelen műfaj. Egyfelől a térségben köt ki a Nyugat által leselejtezett használt autók jó része, másfelől pedig a közlekedési szabályok betartatása is hagy kívánnivalót maga után, így nem rendhagyó kép egy-egy kamionparkolóban vígan sörözgető, majd 10-12 órás útra kelő sofőr.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez