Joan Baez és Ai Weiwei lett a „lelkiismeret nagykövete”

A legendás folkénekesnő, Joan Baez és a világhírű művész, Ai WeiWei közösen vehetik át 2015-ben az Amnesty International legrangosabb kitüntetését, a lelkiismeret nagykövete díjat – jelentette be az emberi jogi szervezet ma.

Az Amnesty International legrangosabb kitüntetése a lelkiismeret nagykövete díj, melyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik az emberi jogokért való küzdelemben életükkel és munkásságukkal kimagasló, vezető szerepet értek el.
A díjat Berlinben, 2015. május 21-én, ünnepélyes keretek között adják át. A ceremónia során többek között Patti Smith énekes-zeneszerző mond beszédet.
“A lelkiismeret nagykövete díj azokra a kivételes egyéniségekre kívánja felhívni a figyelmet,  akik tehetségükkel másokat ösztönöznek az igazságtalanság elleni küzdelemre. A díjra méltó jelölt Joan Baez és Ai Weiwei, akik emberi jogi aktivisták ezreit sarkallták tettre világszerte, Ázsiától Amerikáig” – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.
Ma van az ötvenedik évfordulója annak az előadásnak, amelyet Joan Baez tartott a Selma városából Montgomerybe tartó polgárjogi felvonulás előtt. A “Sztárok a Szabadságért” koncerten olyan előadóművészekkel lépett fel, mint Harry Belafonte (aki 2013-ban szintén elnyerte a lelkiismeret nagykövete díjat), Sammy Davis Jr., Peter Paul & Mary és Nina Simone.
Joan Baez életének nagy részét az erőszak elleni, valamint a polgárjogokért és emberi jogokért folytatott küzdelemnek szentelte. Részt vett a polgárjogi felvonulásokon Dr. Martin Luther King oldalán, támogatta a halálbüntetés eltörlését, kampányolt a vietnami háború és az emberi jogok megsértése ellen, fellépett a kaliforniai migráns munkavállalók jogaiért, részt vett kínzás elleni gyűléseken, valamint támogatta a  meleg és leszbikus jogokért küzdő mozgalmat is.
Az 1970-es évek elején segítette a helyi Amnesty International csoportok megalakulását a San Francisco-i Öbölben, és előadásaival támogatta a szervezetet az úttörő “Reménység Összeesküvése” koncertsorozat keretében, az Amnesty International fennállásának huszonötödik évfordulóján, 1986-ban.
“Megbabonázó hangjával és rendíthetetlen elkötelezettségével a békés tüntetések és az emberi jogok védelmében Joan Baez immár öt évtizede kiemelkedő személyisége az emberi jogokért való küzdelemnek” – hangsúlyozta Salil Shetty.
Amikor Joan Baez értesült a bejelentésről, így nyilatkozott: “Az Amnesty International azért vonzott, mert alapító eszméje szerint az emberi jogok megsértése és az ebből fakadó szenvedés elfogadhatatlan. Az emberi jogok megsértése elleni küzdelem lépésről lépésre egy részvétteljes, politikamentes és hihetetlenül hatékony mozgalmat hozott létre. Szerencsés vagyok, hogy része lehettem ennek, és nagy megtiszteltetés számomra ez a díj.”
Ai Weiwei világhírű művész és a kínai kormány politikájának nyílt bírálója. Világszerte elismert munkássága gyakorta ábrázolja a kínai állampolgárok szólásszabadságának korlátozását, valamint személyes élményeit bebörtönzéséről. Tevékenysége és munkássága sokszor foglalkozik olyan kényes kérdésekkel, amelyeket a kínai kormány nem szívesen tárgyal nyilvánosan.
2010-ben Ai Weiweit rövid őrizetbe vették, majd a biztonsági erők tagjai súlyosan bántalmazták. Ez röviddel azelőtt történt, hogy Ai Weiwei a védelem tanújaként léphetett volna fel Tan Zuoren környezetvédelmi aktivista tárgyalásán. Tan Zuroen és Ai Weiwei olyan gyermekek ezreinek nevét írták össze, akik a 2008 májusában bekövetkezett fölrengés áldozataivá váltak.
A hatóságok tartós zaklatása után Ai Weiweit 81 napra vád nélkül őrizetbe vették 2011-ben. A cégét később a kínai hatóságok adócsalás vádjával bűnösnek találták. Ai Weiwei továbbra is megfigyelés alatt van, és nem hagyhatja el az országot. Legutóbb befejezett munkái közt van egy kiállítás, mely a modernkori politikai foglyok elkeserítő helyzetével foglalkozik.
“Ai Weiwei munkássága emlékezetet bennünket arra, hogy mindannyiunk szólásszabadságát védeni kell – nemcsak a társadalom, hanem a művészet és az emberiség érdekében is” – jelentette ki Salil Shetty.
Amikor Ai Weiwei értesült a bejelentésről, így nyilatkozott: “Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ebben a különleges kitüntetésben részesülhetek. Ígérem nem megy veszendőbe a bátorítás, és eleget teszek a belőle kicsengő, mélyreható elvárásoknak is.”
Rónai Judit
Amnesty International Magyarország
(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez