Roncsok és halottak az Alpokban a repülőkatasztrófa után

A francia belügyi szóvivő is megerősítette, hogy megtalálták a francia Alpokban, 2 ezer méter magasan a délelőtt lezuhant a Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járatának roncsait. A legfrissebb hírek szerint halottasházzá alakították Seyne-Les-Alpes falu gimnáziumát, oda viszik az áldozatokat.

Hollande francia elnök szerint a szerencsétlenséget senki sem élhette túl. Az államfő már részvétét nyilvánította Angela Merkel német kancellárnak. Fülöp spanyol király a feleségével együtt éppen Franciaországba érkezett hivatalos látogatásra, de a vizitet a tragédia miatt törölték.

A Lufthansa fapados leányvállalatának Airbus 320-asának fedélzetén 144 utas és 6 fős személyzet volt. A spanyol média szerint közülük 45-en spanyolok. A hozzátartozóknak egy szobát nyitottak a barcelonai reptéren. Németek 67-en utaztak a gépen, köztük egy 16 tagú iskoláscsoport, két tanárral. Az ő iskolájukat most bezárták, a gyerekeket hazaküldték. A BBC úgy tudja, a francia gyártmányú  Airbust 24 évvel ezelőtt regisztrálták. A baleset idején nem voltak alacsonyan a felhők, és a turbulencia sem volt erős a térségben – mondta a francia televíziónak a Digne-le-Bains-i rendőrkapitány.

Egy szemtanú, egy szállodai alkalmazott Dignéből, a katasztrófához legközelebb eső városból azt mondta a BBC Radio 5-nek, hogy a gép “nagyon alacsonyan” szállt. A Le Monde azt írja, ez a legsúlyosabb repülőszerencsétlenség Franciaországban 1981 óta: akkor Ajaccio közelében 180-an vesztették életüket..

_81862565_arrivalsboard

A baleset helyszíne a francia államfő szerint nehezen közelíthető meg, a párizsi kormány válságbizottságot állított fel a mentésre. A gép Nizzától mintegy 100 kilométerre északra járt szerencsétlenül, Barcelonette és Digne között, Meolans-Revel közelében. Egész Németországot sokkolta az eset a BBC tudósítója szerint, a Germanwings nagyon népszerű légitársaság.

Az AFP hírügynökség információi szerint a tragédia miatt felfüggesztik Franciaországban a repülésirányítók holnapra tervezett sztrájkját.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez