Európának címzett ruandai befektetési kínálat

Az Afrika Svájcának, Szingapúrjának is nevezett országot, Ruandát Európában újabban egy Európai idő című kiadványban népszerűsítik.

Legalább 1,7 millió online olvasója is van (a döntéshozókon kívül) a ruandai versenyképességi jelentésnek, melyet Európában hoztak nyilvánosságra. A gazdasági befektetések érdekében készített Európai idő című dokumentumról a kelet-afrikai Business Week közölt véleményeket, így James Musoni infrastruktúráért felelős miniszterét, aki szerint az ország pozíciói, nemzetközi ismertsége alapján is számíthat az élénkülő befektetésekre. A legversenyképesebb kelet-afrikai nemzetet harmadik helyen jegyzik Afrikában a gazdasági világfórum globális versenyképességi jelentése alapján, ezt pedig reálisan tükrözi vissza az Európai idő című dokumentum. Megszólalnak szakértők a Ruandáról szóló értékelésben, van, aki külön hangsúlyt helyez az infrastrukturális befektetési kínálatra az energia-, a közlekedési szektorban, az ingatlanfejlesztésben. Robert Masozera, Ruanda Európai Uniós nagykövete a hazájában lezajló pozitív átalakulásokra hívta fel a figyelmet. A diplomata a közelmúltban arról is nyilatkozott, hogy a jól szabályozott, vállalkozásbarát ország hatalmas potenciállal rendelkezik, nem véletlen a svájci és a szingapúri párhuzam emlegetése. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez