Az ukrán radikálisokra panaszkodik Oroszország

Oroszországot aggasztják a Jobboldali Szektor nevű ukrajnai radikális szervezet kelet-ukrajnai törvénytelen cselekményei – tudatta hétfői közleményében az orosz külügyminisztérium.

Moszkva szerint az új ukrán vezetés teljes mértékben szemet huny a Jobboldali Szektor kelet-ukrajnai ténykedése felett és a szervezet “úgynevezett harcosainak fellépése miatt a régióban törvénytelenség uralkodik”. Az orosz külügyminisztérium az elmúlt hét végén Harkivban és Dnyipropetrovszkban történtekre hívta fel a figyelmet. Moszkvai közlés szerint Harkivban “maszkos, lőfegyvert viselő emberek békés tüntetőkre nyitottak tüzet”. A támadásnak sebesültjei is voltak.

Az orosz és ukrán sajtóértesülések szerint március 8-án a kelet-ukrajnai Harkivban egy 10 főből álló, botokkal és fegyverekkel felszerelt csoport támadt a kijevi “Euromajdan” melletti szimpátiatüntetésről hazatérő aktivistákra. Az értesüléseket később a Jobboldali Szektor cáfolta és provokációnak nevezte.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn azt is nehezményezte, hogy a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban a rendőrség 6 orosz újságírót tartóztatott fel azzal az indokkal, hogy kizárólag “egyes, provokáló történetek feldolgozásában érdekeltek”. Moszkvában az ukrán hatóság fellépését a szólásszabadság korlátozásának tartják. Azt pedig kétoldalú egyezmények megsértéseként fogják fel, hogy a határon nem engedik be Ukrajnába Oroszország állampolgárait.

Pavlo Sisolin vezérezredes, az Ukrán Állami Határőrszolgálat vezetőjének első helyettese vasárnap közölte, hogy az ukrán határőrök három és félezer orosz állampolgártól – köztük 16 újságírótól – tagadták meg eddig a belépést Ukrajnába, nem kívánatosnak minősítve tartózkodásukat az ország területén.

Időközben az oroszországi úgynevezett Vallásközi Tanács az orosz-ukrán évszázados barátság megőrzésére szólított fel Moszkvában. Az Oroszországban működő 5 különböző egyház képviselőiből álló, 1998-ban létrehozott testület arra figyelmeztet, hogy a két nép “ne fogadja el passzívan mindazt, amit Nyugaton javasolnak számukra”. A vallásközi tanácsban részt vevő orosz ortodox, mohamedán, zsidó és buddhista egyházak kifejtették, hogy “tisztelik a különböző ukrajnai politikai erők törekvését az intenzívebb kapcsolatokra Európával”, de szerintük “minden félnek joga van tiszteletet követelni saját értékrendszere, társadalmi modellje, politikai kultúrája, gazdasági és társadalmi rendszere iránt”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez