Biztosítanák a civil lakosság Oroszországba menekülését a szakadárok

Az újabb határőr támaszpontot elfoglaló szakadárok állításuk szerint “humanitárius korridort” akarnak felállítani, hogy a harcok fokozódása esetén a civil lakosság Oroszországba menekülhessen.

Újabb határőr támaszpontot foglaltak el az oroszbarát szeparatisták a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében szerdán, ahol állításuk szerint “humanitárius korridort” akarnak felállítani, hogy a harcok fokozódása esetén a civil lakosság Oroszországba menekülhessen. Jelentések szerint a szeparatista fegyveresek kiszorították a határőröket a Szverdlovszk település melletti bázisról. Ugyanakkor a határőrök sértetlenül, fegyvereikkel együtt elvonulhattak onnan.

Egy szeparatista az AP hírügynökségnek azt mondta a helyszínen, hogy “humanitárius korridort” akarnak felállítani Luhanszk megyében, ahol a nap folyamán egy másik határőr-támaszpontot és egy belügyi laktanyát is elfoglaltak. A korridor célja a felkelő szerint, hogy a civil lakosság azon keresztül Oroszországba menekülhessen az ukrán hadsereg és a felkelők közti harcok elől.

A nap folyamán a kijevi hatóságok kilátásba helyezték a hadiállapot bevezetését az ország keleti részén az elhúzódó fegyveres összecsapások miatt, de Petro Porosenko megválasztott elnök ezt elvetette. Porosenko szombati beiktatása után várhatóan amnesztiát fog ajánlani a szeparatistáknak, valamint a hatalom decentralizációján alapuló új közigazgatási rendszer tervét fogja bemutatni a kedélyek lecsillapítása érdekében.

Szerdán egyébként a NATO európai erőinek főparancsnoka, Philip Breedlove amerikai tábornok azt mondta: egyértelmű, hogy Oroszország áll a feltűnően jól szervezett és jól felszerelt kelet-ukrajnai fegyveresek és azok tevékenysége mögött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez