Magyar segítséggel futtatják fel a kazah mezőgazdaságot

Megváltoztathatjuk a mezőgazdasági termékek feldolgozását a Magyarországgal folytatott együttműködés révén – nyilatkozta a kazah mezőgazdasági vállalat elnöke az Kazinform.kz hírportálnak adott interjúban.

Növekedik az élelmiszer iránti igény a világban – figyelmeztetett Kazahsztán elnöke az idén januárban meghirdetett fejlesztési stratégiában. A Kazahsztáni út-2050 programban Nurszultan Nazarbajev leírta, a kazah mezőgazdaság versenyképessége érdekében biztosítani kell a szféra innovációját. A cél megvalósításban jelentős szerepet szánnak a magyar tapasztalatoknak. A részletekről Dulat Ajtzsanov, a KazAgro elnöke beszélt.

Kazahsztán és Magyarország kész a kétoldalú, mezőgazdasági kapcsolatok szélesítésére. Ezt a kazah miniszterelnök, Karim Maszimov múltheti budapesti látogatásán nyilatkozták a felek.

Kazahsztán mindenek előtt a már szovjet időkből jól ismert, magyar zöldség és gyümölcsfeldolgozó, valamint hús-, és tejtermékekkel kapcsolatos tapasztalatokat szeretné hasznosítani. Kazahsztán ugyanakkor nemcsak a régről ismert tudás miatt érdeklődik a magyar termékek iránt, hanem azért is, mert azok minden szinten megfelelnek a mai nemzetközi normáknak.

A kazah lehetőséget a technológia értékesítésén kívül befektetéseivel is szeretné kihasználni Magyarország. Belépve a befektetőbarát kazah iparra az Eurázsiai Gazdasági Unió 170 milliós piaca is megnyílhatna a magyar vállalkozások előtt.

Ajtzsanov elmondta, már meg is indultak a kétoldalú tárgyalások. Idén márciusban a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) rendezett magyar-kazah üzleti fórumot, ahol körülbelül ötven magyar vállalat mutatott komoly érdeklődést a kazah piac iránt. Kazahsztán ugyanilyen programot tervez augusztusra, ahová az ország különböző régióiból érkező érdeklődőkkel ismerteti majd meg a magyar vállalkozókat. Továbbá a KazAgro és a magyar EXIM Bank aláírta a közvetlen befektetéseket támogató alap létrehozásáról szóló memorandumot, amelyet a felek 20-20 millió dollárral támogatnak.

Kapcsolódó cikkek:

Orbán: Magyarország sikerének kulcsa a nyugati integráció és a keleti nyitás

Újjáéled a Szovjetunió? Aláírták az EU keleti megfelelőjének alapító okiratát – hazai szakértők véleményeznek

Új híd épül Kelet és Nyugat között

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez