Első képek a világ végi rejtélyes lyuk belsejéből

Tudósok vizsgálják azt a krátert a Jamal-félszigeten, mely keletkezéséről eddig nem tudni sokat, de az ufóktól kezdve, a rakétatámadáson át a globális felmelegedésig sokféle találgatás napvilágot látott már.

Hamar világhírű lett a kráter másfél héttel ezelőtti felfedezése, főleg mert nem tudni, hogyan is keletkezett. Orosz tudósok azóta a helyszínen jártak és számos felvételt készítettek, melyeket a The Siberian Times-ban nyilvánosságra is hoztak.

A kráter a 50-100 méteres becslésnél keskenyebbnek bizonyult. Mélysége hetven méter, az alján pedig egy jeges tó található és a talajvíz folyamatosan folyik le az oldalán.

A tudósok szerint természeti erők alakították ki a krátert, tehát az emberi beavatkozás és a földönkívüliek mesterkedése is egyaránt ki van zárva. Igaz nem tudtak leereszkedni az aljára, de a bejárata környékét át tudták vizsgálni. A kutatás vezetője megerősítette azokat a híreket, miszerint szatellit felvételeket is vizsgálnának.

Az első becslések szerint nagyon fiatal, csupán egy-két éve keletkezhetett a kráter. Legnagyobb valószínűséggel az elmúlt idők meleg szibériai nyarai következtében keletkezhetett, de ennek bizonyításához további méréseket kell végezni. Kizárták annak a lehetőségét is, hogy valamilyen égéssel kísért robbanás történt volna, inkább gázok törtek a felszínre a permafroszt talajból. Ilyen elméletet már korábban is felállítottak néhány helyi tó keletkezését vizsgálva.

lyuk3

Igaz folyik a félszigeten földgáztermelés, a lyuk közvetlen közelében földgázlelőhely nem található, így a gázrobbanást lehetőségét is kizárták. Főleg, hogy ezt a kitermelő cég is észlelte volna.

Marina Leibman, szakértő szerint is a felmelegedés, a jég elolvadása és talán a föld alatti vízgőz nyomása okozhatta a krátert. Persze ehhez hatalmas mennyiségű víz és több ezer év is kellett. Leibman a pezsgős dugó kipukkanásához hasonlítja a folyamatot.

A kutatás vezetője, Andrej Plehanov megnyugtatótan egyszerűen fogalmazott: “Nincs itt semmi rejtély, csupán az anyatermészet és némi hőmérséklet változás.”

{youtube}tDAVtjSadGg{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez