Golyóálló mellénnyel segít az ukránoknak Kanada

A kanadai kormány bejelentette, hogy hadifelszerelést küld Ukrajnának, válaszként “az orosz agresszióra”.

Stephen Harper miniszterelnök egy nyilatkozatban közölte helyi idő szerint még csütörtökön, hogy rövidesen egy Hercules típusú katonai szállítógép indul Ukrajnába, emberélet kioltására nem alkalmas felszerelésekkel. Ezek között golyóálló mellényeket, sátrakat, hálózsákokat és elsősegélycsomagokat említett.

Harper elmondta: a csütörtöki szállítmány az első része annak a “sorozatnak”, amely felszereléssel látja el az ukrán fegyveres erőket, hogy azok meg tudják védeni az ország keleti határát az “orosz agresszióval szemben”.

A kanadai katonai segélyről szóló bejelentés a növekvő felszültség légkörében hangzott el. Kanada szerdán az Oroszország elleni gazdasági és politikai szankciók újabb csomagjáról döntött. Az orosz hatóságok válaszlépéseket hoztak: egy évre megtiltották kanadai mezőgazdasági termékek bevitelét. A kanadai kormányfő szerint ez csak az orosz elnök “növekvő kétségbeesését jelzi”.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez