Magyarok a kazah piramis csúcsában

Asztanában nemzetközi tanácskozáson emlékeztek meg Mándoky Kongur István születésének 70. évfordulójáról. A résztvevők kezdeményezték, hogy Kazahsztán fővárosában nevezzenek el utcát a fiatalon elhunyt magyar turkológusról. A Nemzetközi Türk Akadémia által szervezett eseményen Mándoky emlékéremmel tüntették ki Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét a magyar és a kazah, valamint a magyar és a türk népek közötti kapcsolatok erősítésében végzett munkájáért.

A híres asztanai üveg piramisban, a Béke és Egyetértés Palotájában megrendezett tanácskozás résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben célul tűzték, hogy minél szélesebb körben tegyék közkinccsé Mándoky tudományos és szellemi örökségét, publikálják írásos hagyatékát. A megemlékezésen részt vett a tudós özvegye, Mándoky Ongajsa, aki szintén részesült a kitüntetésben, és aki a konferencia megnyitása előtt, ünnepélyes külsőségek között adta át Mándoky Kongur István 16 ezer kötetes könyvtárát a Nemzetközi Türk Akadémiának.

Mándoky konferencia az asztanai piramis csúcsában

Mándoky munkásságának türk világbeli elismertségét és tiszteletét jelzi, hogy a konferencián szinte valamennyi jelentős türk nemzetközi együttműködési szervezet vezetői szinten képviseltette magát. Így Türk Tanács (Turkic Council, a kormányfők testülete), a TurkPA, (Türk nyelvű államok Parlamenti Közgyűlése), valamint a Türksoy, a türk államok kulturális együttműködési szervezete is. Részt vett az eseményen Laszlóczki Imre asztanai magyar nagykövet, valamint kazak kormányzati tisztségviselők, parlamenti képviselők, kazah és külföldi turkológusok. Magyarországról részt vett a tanácskozáson a néhai tudós fia, Mándoky Atlan, valamint Dorogi Sándor Közép-Ázsia–kutató, Dr. Somfai Kara Dávid, az MTA Néprajzi Intézetének munkatársa, Dr. Mukuseva Rausangul, a Szegedi Tudományegyetem Altajisztika Tanszékének kazak lektora, Bíró András Zsolt antropológus, a magyarországi Kurultáj szervezője.

A tanácskozást Darhan Kydyrali, a Nemzetközi Türk Akadémia elnöke nyitotta meg, részletesen méltatva Mándoky Kongur István érdemeit. A visszaemlékezések, sorából kiemelkedett Bulat Kumekov kazah akadémikus beszéde, aki a 70-es évektől kezdődően szoros kapcsolatban és barátságban állt Mándokyval. A résztvevőket üzenetben köszöntötte Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, amit Dorogi Sándor tolmácsolt.

Darhan Kydyrali kitüntetést ad át

Darhan Kydyrali kitüntetést ad át

Mándoky Kongur István Karcagon született 1944-ben. Az oroszországi Dagesztán fővárosában, Mahacskalában, kutató munkája közben érte a halál 1992-ben. Végakaratának megfelelően Almatiban helyezték örök nyugalomra. Mándoky, a magyarországi kunok leszármazottjaként idehaza elsőként kutatta ősei nyelvét és kultúráját, valamint közép-ázsiai eredetét, a kazahokhoz fűződő rokoni kapcsolatait. Tudományos munkája mellett azzal vívott ki nagy megbecsülést Kazahsztánban, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években, a szovjet korszakban szót emelt és kiállt a kazah nyelv megőrzése és használata, a kazah kulturális értékek és hagyományok megóvása érdekében.
A Nemzetközi Türk Akadémia 2010-ben Nurszultán Nazarbajev kazah és Abdullah Gül török államfő kezdeményezésére született. Célja és feladata a turkológiai tudományos együttműködés támogatása, a türk nyelvi és kulturális értékek megőrzése. Az intézmény fenntartását és működtetését Kazahsztán vállalta magára.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez