Nem megy vonat Budapestről Moszkvába

Leállítja a közvetlen vonatközlekedést Budapestre és Szófiába az orosz vasúttársaság. A cég nagy távolságú személyszállítással foglalkozó leányvállalata, az FPK hivatalos közleményben jelentette be, hogy az utolsó szerelvény az idén december 12-én, vissza pedig két nappal később indul ezeken az útvonalakon, amelyekre természetesen a jegyárusítást is beszüntetik.

 

Budapestről Moszkvába így két hónap múlva átszállás nélkül már csak repülőgépen lehet eljutni. A közlemény „az utasforgalom jelentős csökkenésére” hivatkozik, ám az FKP sajtóosztályán a Népszabadságot arról tájékoztatták, hogy a döntés ideiglenes. Igaz, azt nem tudták megmondani, hogy mikor lehetséges, és mitől függ a vonatközlekedés helyreállítása.

Arra sem tudtak válaszolni, hogy a döntés összefügg-e az ukrajnai válsággal, a rendkívül feszült orosz-ukrán kapcsolatokkal. Ugyanakkor ez nagyon is elképzelhető, hiszen a Budapest és Moszkva között közlekedő vonatok útvonalának jelentős szakasza Ukrajna területén át vezet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez