Kegyelmet kapott a felakasztott férfi

 

Kegyelmet kapott az az iráni érfi, akit a múlt héten felakasztottak, de túlélte a kivégzését.

Mosztafa Púr-Mohammadi igazságügy-miniszter az IRNA hivatalos hírügynökség szerint kedd este közölte: “az akasztását túlélő elítéltet kivégzését nem ismétlik meg… Ha túlélte, nem lenne célszerű ismét felakasztani”. A miniszter szavaiból kiviláglott, hogy az újabb akasztás rossz fényt vetne Iránra.

A 37 éves férfin október elején hajtották (volna) végre az ítéletet az észak-iráni Horászán tartományban. Az akasztás után 12 perccel halottnak nyilvánították, és testét továbbküldték az illetékes hatóságoknak a temetés előkészítésére. Másnap azonban a halottasház egy munkatársa arra lett figyelmes, hogy bepárásodott a műanyag zsák, amelybe a testet becsomagolták. Kiderült, hogy a férfi életben maradt, így azonnal kórházba vitték. A kivégzést az iráni jognak megfelelően teljes felépülése után akarták megismételni. A férfit egy kilogrammnyi amfetaminszármazék birtoklásáért ítélték halálra.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez