Egyiptomban letartóztatták az ateista Facebook-csoport létrehozóját

Egy 20 éves, közgazdasági egyetemen tanuló diák ellen indult nyomozás az egyiptomi Szuez Egyetemen. A fiatal férfi egy Facebook csoportot hozott létre az ateisták számára. Az észak-afrikai országban a kiberbiztonság és különböző internetes oldalak ellenőrzése egyre fontosabbá válik, mivel jövőre az egyiptomi lakosság közel fele aktív internet-felhasználóvá válhat.

A tegnapi napon a hatóságok le is tartóztatták a fiatal diákot, akit azonnal az egyiptomi nemzetbiztonsági hivatalába szállítottak. A Facebook csoportot, az egyiptomi törvénykönyv 98 cikkelyére hivatkozva – amely kimondja, hogyha valaki megsérti a másik vallását és annak szimbólumait – azonnal letiltották és akár hat évet is kaphat a csoport létrehozója.

Azonban ez nem az első ilyen jellegű eset az észak-afrikai országban. 2012-ben Alber Szaber bloggert tartóztatták le, aki Facebook oldalán megosztotta az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című, iszlámellenes filmet. Ez volt az az olcsó költségvetésű, történelmileg teljesen hiteltelen film, amely komoly visszhangot váltott ki az iszlám világban, s Marokkótól egészen Indonéziáig muszlimok ezrei tüntettek a vetítése és a Youtube ellen. Alber Szaber ezért a tettéért három évet kapott.

Egyiptomban a hatóságok egyre nagyobb figyelmet szentelnek az internetre, külön kibervédelmi és „web felügyeleti” csoportokat állítanak fel. Az észak-afrikai országban rohamosan nő az internetezők száma: A tavalyi évhez képest 15%-al nőt a felhasználók száma, idén júniusban már 36 millió internetezőt regisztráltak. Az arab országok közül Egyiptom áll az első helyen a modern információs technológia felhasználásának listáján. A felmérések szerint egyetlen más régióbeli országban sem játszanak olyan fontos szerepet a blogok és a közösségi oldalak, mint az észak-afrikai országban. Pedig még nem is ezen a területen kiemelkedő Kairó fölénye: A 85 milliós Egyiptomban idén 96,8 millió mobil telefon előfizetőről tett említést az Egyiptomi Kommunikációs és Információs technológiai Minisztérium.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez