Több száz brit harcol Szíriában – MI5

A brit titkosszolgálatok több száz Szíriában harcoló brit iszlámistáról tudnak. A belső elhárítás, az MI5 főnöke tegnapi parlamenti meghallgatásán azt mondta: az arab országban folyó konfliktus vonzza az al Kaida ottani szimpatizánsait. Becslések szerint minden tizedik, külföldről Szíriába érkezett dzsihádista európai.

Egy londoni kutatóközpont tanulmánya arról számol be, hogy Nagy-Britanniából főként huszonéves, egyetemet végzett, pakisztáni származású muszlimok mennek Szíriába az Asszad rezsim ellen harcolni, de szép számban vannak köztük jemeni vagy éppen szíriai gyökerűek is. Nemrégiben a BBC azt adta hírül,  hogy 20 fős osztaguk működik a török határ mentén.

Ezeket a fiatalokat vonzza az al-Kaida ideológiája, harcolni akarnak az iszlám győzelméért. Szíria viszonylag közel van, és az önkéntesek könnyen be is jutnak az országba, ahol aztán közel kerülnek a nemzetközi terrorszervezethez. Az al-Kaida pedig kitűnő lehetőséget kap ezzel arra, hogy a terrorista tevékenységbe bevont fiatalokat hazatérve is felhasználja – mondja az MI5 főnöke, aki szerint ez nagy nemzetbiztonsági veszélyt jelent Nagy-Britanniának. És utalt arra, hogy azok az öngyilkos merénylők, akik 2005. július 7-én megtámadták London közlekedési rendszerét, külföldi iszlámista militánsokkal álltak kapcsolatban. Nemrégiben a német ZDF televízió arról számolt be, hogy Németországból is mintegy száz dzsihádista utazott Szíriába. A legfiatalabb 15 éves, és nők is vannak köztük.   

Szíriában, ahol a harmadik éve tartó polgárháború már több mint százezer ember életét követelte és több mint 2 milliót üldözött külföldre, körülbelül ezer ellenzéki fegyveres csoport működik, mintegy 100 ezer harcossal.

Arról, hogy hogyan jutnak be külföldről dzsihádisták Szíriába, itt olvashatnak:
http://keletport.hu/index.php/politika/112-sziria-libanon/108-nato-tagallamban-tesztelik-a-sziriaba-tarto-dzsihadistakat

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez