Eltökélt a Palesztin Hatóság Arafat-ügyben

A Palesztin Hatóság mindenképpen kideríti, hogyan halt meg Jasszer Arafat, bármit vonjon is ez maga után – jelentette ki tegnap Mahmud Abbasz. Közben a PFSZ nemzetközi vizsgálatot sürget annak meghatározására, hogy ki állhatott a pontosan 9 évvel ezelőtti rejtélyes haláleset mögött. Vezetői közben arról beszélnek: polóniummal nem egyének, hanem államok rendelkeznek.

A palesztin hatóság elnöke az évfordulóra időzített beszédében úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy a vizsgáló bizottság eljut az igazságig, és azt publikálni is fogja. Miután szerdán napvilágot látott a svájci orvosszakértők jelentése arról, hogy extrém mennyiségű polóniumot találtak a néhai palesztin vezető szervezetében, és ennek valószínűleg köze volt a halálához, palesztin tisztségviselők annak világméretű kivizsgálását követelték, hogy “ki áll a gyilkosság mögött”. Az eredmények azt bizonyítják, hogy Arafatot megmérgezték, polóniummal pedig nem egyes emberek rendelkeznek, hanem államok – mondta Vaszel Abu Juszef, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának tagja. Ugyanúgy, ahogy bizottságot hoztak létre Rafik Hariri libanoni kormányfő meggyilkolásának vizsgálatára, nemzetközi bizottságnak kell kivizsgálnia Arafat elnök halálát is – tette hozzá. A néhai palesztin vezető özvegye, Szuha Arafat a múlt héten Egyiptom új erős emberétől, Sziszi tábornoktól kért segítséget ehhez.

Arafat Franciaországban halt meg 75 évesen, 2004. november 11-én. Az orvosok akkor nem tudták egyértelműen meghatározni, hogy mitől, miután az özvegy azt kérte: ne legyen boncolás. Az első palesztin elnök maradványait két évvel ezelőtt exhumálták, jórészt azért, hogy kiderítsék: nem mérgezték-e meg Arafatot. A gyanú azután kapott lábra és erősödött, miután 2006-ban Londonban polóniummal eltették láb alól a Kremlt bíráló orosz ex-kémet, Alekszander Litvinyenkót.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez