Már többen is meghaltak a szaúdi árvízben

Már áldozatai is vannak az árvíznek. Az autósokat arra kérik a hatóságok: ne mozduljanak ki, amig meg nem tisztítják az utakat és az aluljárókat. Ritkán éri eső a sivatagi királyságot, de ha mégis, akkor nagyon.

Már három halottja van az éjszakai rijádi felhőszakadásnak. Két férfiről és egy nőről már biztosan tudják, hogy az áradás áldozata lett, de még mindig keresnek eltűnteket. Több mint 5 ezer balesetet jelentettek, ebből csak 47-et vidéken, a többit mind a fővárosban. Csaknem 100 embert kellett kimenteni – közölte a rijádi rendőrkapitány. A város ikonikus függőhídjánál kövek estek a mélybe. 

Tegnap este óta hömpölyög az ár a rijádi utcákon: bezárták a vasárnaponként ott egyébként nyitva tartó iskolákat, és azt tanácsolták az embereknek: maradjanak otthon. Az áradat beömlött a házakba is: sok boltot elborított.  Az utakon térdig ért a víz. A rijádiak délután még boldogan üdvözölték a hőség végét (estére már “csak” 24 fok volt), és a tél korai beköszöntét: akkor még csupán vastag felhőtakaró jelezte az időváltozást. Estére aztán leszakadt az ég, két órán át zuhogott az eső, és járhatatlanná váltak az utcák. A sivatagi országokban, mivel nagyon ritka az eső, ritkák az elvezető csatornák is. De ahol mégis vannak, a nagy erővel lezúduló vízzel ott sem tudnak megbirkózni.

szaudviz1

Májusban is volt már hasonló áradat, akkor 13 áldozatot is követelt az elmúlt negyedszázad legnagyobb esője. Főként vidéken pusztított akkor a víz, sokan a fákra mászva menekültek előle. A legdurvább azonban négy évvel ezelőtt volt a helyzet: 123-an vesztek a vízbe Dzseddában egy váratlan vörös tengeri vihar nyomán. Akkor Abdullah király azt ígérte: tesznek azért, hogy megoldják a vízelvezetést, de bírálói szerint azóta nem sok minden történt.

Az 5 milliós Rijád lakóit este sokkolta a felhőszakadás, rengetegen posztoltak képeket a neten a ritka áradatról.

szaudviz2

szaudviz3

szaudviz5

szaudviz1

szaudviz7

szaudviz8

szaudviz9

szaudviz10

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez