A jó taxis

Mint a mesében: a sofőr 25 ezer dollárt talált a hátsó ülés alatt.

Nure Alam már öt éve taxizik az Emírségekben. Hozzászokott már, hogy az utasok mindenfélét ott felejtenek a hátsó ülésen: szatyrot, mobilt, Isten tudja, mit. Szóval sok mindent látott már, de most mégis meglepődött. Nem akkor, amikor borítékot talált az utasülés alatt, hanem amikor kinyitotta azt. Mert 25 ezer dollár volt benne. Szép, ropogós bankjegyekben.

Egy órával azután bukkant a zsákmányra, hogy Abu Dhabi egyik szállodájánál kirakott egy szomáli férfit. Innét aztán nem a szokásos szálon fut a történet. Nem, a taxis nem dobta el a slusszkulcsot, hogy elutazzon egy jó hosszú vakációra. Ehelyett egyből hívta a taxitársaságot, és megmondta nekik, melyik rendőrörsön adta le a borítékot.

A rendőrök is meglepődtek. Olyannyira, hogy meg is kérdezték, miért nem tette zsebre a pénzt. Ezt már maga a sofőr meséli. És válaszol is: azért, mert nem dolgozott meg érte. Hogy a rendőrök mit gondoltak erre, azt nem tudjuk.

A történetnek azonban még nincs vége. Másnap a szomáli, aki egyébként a kormánynak dolgozik, viszontlátta a dollárjait. Előzőleg felhívta a taxitársaságot, és megkérdezte: nem találtak-e némi készpénzt. Vélhetően maga is meglepődött, amikor azt mondták, hogy de. És hogy még meseszerűbb legyen a történet: több mint 800 dollárt adott a becsületes taxisnak. Az összeget a társaság is megfejelte, így aztán több mint ezer dollár ütötte a sofőr markát. Ebből, ha hosszúra nem is, de rövid vakációra már futja.

És ha még nem elég a csodákból, eláruljuk azt is, hogy Nure Alam azt mondta a csodájára járó riportereknek: nem a pénznek örült a legjobban. Hanem annak, hogy 9 éves lánya azt mesélte a történtek után mindenkinek, aki szembejött vele, hogy milyen jó ember az apukája.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez