Csaknem 30 év után jelentkezett az elrabolt csecsemő

Elraboltak egy kisbabát Mekkában: nem most, még 28 évvel ezelőtt. A szaúdi család most telefonhívást kapott Izraelből: a vonal túlsó végén álló férfi azt mondja, ő az eltűnt fiú.

Azon a rémes napon, 1987-ben Abdullah Al Zahrani az iszlám legszentebb helyére, a mekkai Nagymecsetbe zarándokolt: oda, melynek udvarán a Kába szentély is áll. Magával vitte a feleségét, kislányát és hét hónapos kisfiát is. Aztán, amíg az asszonnyal az esti imát végezték, a csecsemő a kislánnyal maradt. Akihez odament egy nő, és vízet kért tőle. Azt mondta, addig vigyáz a babára, amíg a gyerek vízért megy. Mire a kislány visszaért, a nő már nem volt sehol, és persze eltűnt a kisfiú is.

A gyereket mindenhol kerestették, csaknem 3 évtizedig. Az apa, mielőtt végképp feladta volna, még egy utolsó próbálkozást tett. A múlt héten bement az MBC televízióhoz, és a nézők segítségét kérte az elrabolt gyerek, Mohamed megtalálásához. Kicsit később felhívta valaki Izraelből. Azt állította: ő Mohamed, felnőtt, megnősült, gyerekei születtek, és most Izraelben él.

Az apa egyelőre óvatos. Azt kéri, hogy DNS vizsgálattal járjanak a dolog végére. Jóllehet a történet, amelyet a telefonáló előadott, hitelesnek tűnik. A férfi úgy érzi: a fiatalember nagyon eltökélt, amikor azt állítja, hogy ő az eltűnt kisfiú. Folyékonyan beszél arabul, a felesége amerikai származású izraeli, és ő maga is apa. Zahrani már szervezi is kettőjük találkozóját, valahol Izraelen kívül: egyelőre a vizsgálat elvégzésére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez