Spanyol újságírók az al Kaida fogságában

A két spanyol riporternek még szeptemberben veszett nyoma, de senki sem tudott erről. Vagyis persze sokan tudtak, így a család és a munkáltató, az El Mundo is, de nem akarták nagydobra verni a történetet, hogy ne ártsanak vele az elrabolt újságíróknak. De most, hogy a két férfi már három hónapja van az egyik, al Kaidához kötődő iszlámista szervezet fogságában, családjaik megtörték a csendet.

Javier Espinosa riporter és Ricardo Garcia Vilanova szabadúszó fotós már csak néhány kilométerre volt a biztonságot adó török határtól, amikor az al Kaida fegyveresei elrabolták őket szeptember közepén. Tegnap Espinoza felesége véget vetett a csaknem három hónapos hallgatásnak: most már csak abban bízik, hogy a nyilvánosság segít elérni azt, amit hosszú hetek titkos próbálkozásai nem tudtak.

Monica Prieto, aki maga is tudósított a szíriai háborúról, sajtótájékoztatót tartott Bejrútban. És sok mindent elmondott arról a konfliktusról, amelyben már 35 újságírót és segélymunkást raboltak el, és 55-öt gyilkoltak meg. Utólag megkérdőjelezte saját eddigi hallgatása hatékonyságát is. Nem ő volt az egyetlen, aki nem beszélt: két másik újságíró hozzátartozói még ma is kerülik a nyilvánosságot. Azt hiszik, azzal csak még jobban felértékelnék az emberrablók szemében a foglyokat.

A spanyol újságírónő először egy közvetítő segítségével próbálta elérni a férje elrablóit, de kudarcot vallott. A dzsihádisták, akik újságírókat hurcolnak el Szíriában, nem váltságdíjat akarnak: kerülik a párbeszédet és szigorúan titkos helyen tartják fogva az áldozataikat, miközben a szíriai polgárháborút a globális dzsihád központjává változtatják. Miután holtpontra jutottak a próbálkozásai, a spanyol nő most taktikát váltott: a nyilvánosághoz fordult támogatásért. Azt kéri a szíriaiaktól és a fegyveres csoportoktól, hogy segítsenek. Már csak azért is, mert a két újságíró mindvégig a háború emberi arcát kereste, az emberek szenvedéseiről adott hírt.

Az újságírók elrablása május óta egyre gyakoribb: csaknem mindegyiküket az Iraki és Szíriai Iszlám Állam, az ISIS hurcolta el – ez az al Kaidához kötődő ottani csoportok közül a legkeményvonalasabb. A tudósítók a szíriai konfliktus kezdete óta macska-egér harcot vívnak az országban. Először a rezsim emberei próbálták távol tartani őket Szíriától, aztán ha mégis átlépték a határt, akkor üldözőbe vették őket. Most az iszlámisták eredtek a nyomukba. A Riporterek határok nélkül szervezet szerint az ISIS francia, amerikai, libanoni és mauritániai újságírókat is a fogságában tart. Két svéd riporter viszont szerencsés volt, 10 nap után sikerült megszökniük még novemberben.

A 49 éves Javier Espinosa ott volt Homsz Bab Amr kerületében tavaly februárban, amikor a szír hadsereg 26 napig lőtte a várost. Mellette halt meg Marie Colvin, a Sunday Times veterán tudósítója és Remi Ochlik francia fotós. Ő másik négy újságíróval együtt életben maradt, és addig nem is ment el, míg az utolsó civilt nem evakuálták a környékről. Azt mondta, kötelessége tudósítani arról, ami ott történik az emberekkel. “Hiába mondtam neki, hogy a gyerekeinknek élve van rá szükségük, azt válaszolta: a szíriai gyerekeknek meg a világ figyemére van szükségük” – mesélte a bejrúti sajtókonferencián a feleség.

Másfél évvel később Espinosa és Vlanova kevesebb, mint 15 percre volt a török határtól, amikor az ISIS egyik ellenőrző pontjánál megállították őket. A Szabad Szíriai Hadsereg emberei kísérték őket, azokat is elrabolták velük együtt. A lázadókat 12 nappal később elengedték, de a két spanyolról azóta sincs hír: már csaknem három hónapja. Európai titkosszolgálatok emberei mindazonáltal azt mondják: biztosak abban, hogy mindketten életben vannak.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez