Szíriai börtönben halt meg egy brit orvos

A háború sújtotta Szíriába ment segíteni, és egy ottani börtönben halt meg egy évnyi fogság után egy fiatal brit sebész. A családja a héten várta vissza Londonba: azt ígérték nekik, hogy kiengedik.

A 32 éves ortopéd sebész, Abbasz Khán tavaly utazott Dél-Londonból a szíriai Aleppóba. Már korábban is dolgozott segélyszervezeteknek, és most féléves szabadságot kért a kórházától: a sebesült civileken akart segíteni. Aztán alig 30 kilósra fogyva, kínzások után halt meg a börtönben, néhány nappal a szabadon engedése előtt. Minderről a kétgyermekes apa családja beszélt újságíróknak Londonban.

Abbasz Khánt tiltott határátlépésért vették őrizetbe és csukták börtönbe a szíriai hatóságok tavaly novemberben: nem volt vízuma. A családja hónapokig nem tudta, mi lett vele, mígnem az édesanyja nyáron Damaszkuszba utazott, és a fiatalembert a felére fogyva, fizikai bántalmazás nyomaival látta viszont. Levelet is vitt tőle William Hague brit külügyminiszternek: Khán doktor abban leírta, hogy kínozzák, és pokoliak a börtönkörülmények. Írt arról is, hogy erővel arra kényszerítették, hogy más foglyokat verjen, mocsokban élt, megtagadták tőle a vécéhasználatot és a gyógyszereket. A folyamatos hasmenéstől és fertőzésektől elveszítette testsúlya 40-50 százalékát, és látta, amint férfi rabokat vernek halálra és nőket erőszakolnak meg az őrök.

Már nyolc hónapja volt egy földalatti cellában, amikor az édesanyjának sikerült kinyomoznia, hogy hol tartják fogva. Csontsovány volt, és alig tudott járni – mondta Fatima Khán a brit Daily Mail-nek. Nem csak az őrök bántották, de a többi rab is, egyszerűen csak azért, mert brit. És hiába mondta nekik, hogy azért ment Szíriába, hogy az ő szüleiken és gyerekeiken segítsen.

A szíriai hatóságok azt ígérték, a héten kiengedik az orvost. Ehelyett csak a hír jött, hogy meghalt a fogságban. Azt mondták, öngyilkos lett, de ezt a család nem hiszi el. Hisz arra készült, mégpedig nagyon, hogy hazatér az édesanyjával együtt.  A hozzátartozók a brit külügyminisztériumot is hibáztatják a történtekért: azt mondják, a hivatal több mint egy évig a kisujját sem mozdította. Elárulta őket. A külügyminiszter még csak nem is válaszolt a börtönből kicsempészett levelekre. És a brit hatóságok helyett az anyának kellett a háborús Szíriába utaznia, és kiderítenie, mi lett a fiával. Jóllehet ő egész életében háziasszony volt, és indiai lévén nem is beszél arabul. A család egyébként azt állítja: a brit kormány azért késlekedett a segítséggel, mert Khán doktor muszlim. A minisztériumban ugyanakkor azt mondják: próbáltak konzuli segítséget nyújtani, az oroszokon és a cseheken keresztül is, de nem jutottak semmire.

Az Amnesty International szerint több mint ezer ember halt meg a szíriai biztonsági erők fogságában 2011 márciusa, a polgárháború kezdete óta. Abbasz Khán haláláról a felesége még nem mert szólni hatéves kisfiúknak és hétéves kislányuknak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez