7 milliónyi bírságot szabálytalankodott össze egy kuvaiti

Kuvaitban 7 millió forintnyi bírságot kell fizetnie egy férfinak, aki csaknem 300 közlekedési kihágást követett el. Hogy ne tudják elkapni, rendszeresen lecserélte a rendszámtábláját – hamisra.

Miután rendszámtábla-cserékkel hónapokig megúszta a büntetést, mostanra 9 ezer kuvaiti dínár, csaknem 7 millió forint bírságot halmozott fel egy férfi Kuvaitban. Ehhez 280-szor kellett megszegnie valamilyen közlekedési szabályt: leginkább a piroson szeretett áthajtani. A rendőrök már keresték, és végül úgy bukott le, hogy egy járőrnek gyanús lett az egyik ház előtt parkoló kocsi rendszámtáblája. Ellenőrizték, és kiderült, hogy semmi köze ahhoz az autóhoz, amelyik viselte. Ezután átnézték a közlekedési kamerák képeit, és egytől egyig beazonosították a korábbi kihágásokat.

A férfinak pechje volt: a kuvaiti rendőrség most minden eddiginél szigorúbban büntet, hogy rávegye a kresz betartására a rendetlenkedni szerető sofőröket. Ha azok nem fizetik ki a bírságot, akkor meggyűlik a bajuk a belügyminisztériummal. Semmilyen ügyes-bajos dolgukat nem intézik el, így nem újítják meg a jogosítványukat sem. Súlyos esetekben pedig utazási tilalmat rendelnek el, vagyis nem hagyhatják el az országot a notórius szabálytalankodók. Akik egyébként több millió dínár, vagyis többször 775 millió forint bírság megfizetésével tartoznak az államnak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez